7.3.3. A tanácskozó módszer

Curran fejlesztette ki a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején az Egyesült Államokban.

Alapelve az volt, hogy a diákok (akiket egyébként "ügyfeleknek" neveztek) biztonságban érezzék magukat érzelmileg a nyelvtanulás során, hogy le tudják vetkőzni gátlásaikat. A tanulók szorosan körben ülnek, a körön kívül helyezkedik el a tanár, akit "tanácsadó"-nak, vagy "forrás"-nak neveznek. Az elképzelés szerint a diák biztonságérzetét növeli, ha tudatában van annak, hogy egy közösség tagja, amelynek munkájához aktív részvételével hozzájárul. Ebből a valahova tartozásból fakad a kommunikáció egyre erősebb igénye. A módszer első fele, hogy a tanuló először anyanyelvén mondja el, hogy mit akar közölni a társával, rövid mondatokban. A tanár lefordítja, amit a tanuló megismétel. A módszer másik fele az ún. reagálás, amely jelentős része a leckének minden alkalommal. Az „ügyfelek” elmondják az elhangzottakkal kapcsolatos fizikai, érzelmi, szellemi tapasztalataikat, amelyeket a tanácsadó meghallgat, de nem kritizál. Ezután visszajátsszák a magnóra került mondatokat megállás nélkül. A harmadik fázisban táblára kerülnek a mondatok, lefordítania pedig annak kell, aki létrehozta őket (Bárdos, 1988, 2005).