7.2.1. Nyelvtani-fordító módszer

Mint módszer, a XVIII. század végén keletkezett és a XIX. század első harmadában vált uralkodó módszerré. Közel kétszáz évig volt meghatározó nyelvtanítási módszer. uralmának A 20. század végén a természetes és a direkt módszerek vetettek véget uralmának. A módszerben a nyelvtanárnak elsődleges a korrektség, a ragozások és szerkezetek pedig fontosabbak lesznek, mint a folyamatos beszéd. A nyelvtanítás csak szabálymagyarázatból áll, a bemutatás és a begyakorlás között alig van módszertani különbség, a bevésésnek szinte kizárólagos eszköze a biflázás és a mnemotechnikai trükkök. Az osztálytermi munka leglényegesebb eleme a fordítás, ahol az anyanyelv és a célnyelv minden apró részletre kiterjedő, elemző egybevetése során próbálja a pedagógus elérni, hogy a két nyelv problémái érthetővé váljanak és kiküszöbölhetővé váljanak. A nyelvtani-fordító módszer a célnyelv nyelvtanát szabályok ismertetésével magyarázza, a begyakorlás fő formája pedig a kétirányú fordítás. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nyelvtani-fordító módszer napjainkban is jelen van. Létjogosultságát segítik a fordítás-centrikus vizsgák és a nyelvtankönyvhöz, illetve az előírásokhoz kényelemből vagy pedantériából ragaszkodó tanár. A módszer hívei gyakran azzal érvelnek, hogy a nyelvi szerkezetek rendszere és világosság csak a rendszer megértéséből fakadhat A módszer tantárgy-centrikus, a csoportbontás szempontjából frontális, a hibajavítás azonnali, a korrektségre törekvés maximális. (Bárdos, 1988, 2005).