3.2.1. A motiváció

A motivációt a különböző tudományok eltérő módon értelmezik. A kutatók egyetértenek abban, hogy a motivációnak a nyelvtanulásban kiemelt szerepe van, a kellő motiváltság a nyelvtanulás előfeltétele és motorja. A nyelvet tanulóknak eltérő céljaik vannak az idegen nyelvvel.

Gardner és Lambert integratív és instrumentális motivációt különböztet meg. Az integratív motiváció belülről jövő késztetés. Azok a nyelvtanulók rendelkeznek ezzel, akik arra vágynak, hogy tudjanak kommunikálni az adott nyelven, hogy az adott nyelvi közösség tagjaihoz hasonlítsanak. Az instrumentális motiváció az idegen nyelv gyakorlati hasznát hangsúlyozza (nyelvvizsga, jobb állás). A jó nyelvtanulóknak magas a motivációjuk. (Polonyi, Mérő, 2007) A motiváció mérése nem könnyű feladat, hiszen a tanulási folyamatnak nem egy statikus jellemzőjéről van szó. Nem csak az egyénen múlik, hanem befolyásolják pillanatnyi, időlegesen fennálló tényezők is. Például a kurzus, a tanár személyisége, alkalmazott módszere, a tanulócsoport összetétele, toleranciája, stb.

Az újabb elméletek a motiváció információfeldolgozásban játszott szerepét támasztják alá. Ebben az összefüggésben a motiváció egy dinamikus folyamat összetevője, amely mind a bemenet, mind a központi feldolgozás, mind a kimenet során megjelenik. (Manolopoulou-Sergi, 2004, Polonyi, Mérő, 2007) A bemenetet megelőzően a nyelvtanuló rendelkezik egyféle motivációval az idegen nyelvvel szemben. Az elsajátítandó anyaggal történő első interakciót (találkozást) a motiváció az észlelési és a figyelmi folyamatokon keresztül befolyásolja. A nyelvtanuló a céljától függően fogja megválasztania a feldolgozási stratégiát. Amennyiben erős az érdeklődése a feladat iránt, mély feldolgozást igénylő stratégiát választ. A feldolgozási folyamat végén az kimenet jelenti a megtanultak alkalmazását. Ebben a fázisban a motiváció a kommunikációra való hajlandóságban mutatkozik meg.