3.2.4. Az anyanyelv-elsajátítás és az idegennyelv-elsajátítás viszonya

Krashen munkássága óta teszünk különbséget az ösztönös nyelvelsajátítás és a „szerzett”, formális formában történő tudatos nyelvtanulás között. (Krashen, 1981, Budai, 2010) Az anyanyelv és az idegennyelv-elsajátítás között összefüggés van. Az idegen nyelvek tanulásának sikeressége elmarad attól a szinttől, amelyet az anyanyelvi tudás megszerzése során elértünk. (Birdsong, 2004) Az anyanyelv esetében bár vannak egyéni eltérések, mégis mindenki eljut az elsajátítás végső szintjére, az idegennyelv-elsajátítás gyorsasága és végső szintje tekintetében azonban jelentős eltérések tapasztalhatók. (Ellis, 2004)

Az anyanyelv elsajátítása és az idegen nyelvek tanulása eltérő színterekhez, illetve eltérő életkorokhoz kötődik. A tanulók mire az iskolai tanórákon az első tapasztalataikat szerzik valamely idegen nyelv tanulásában, többnyire birtokában vannak már az anyanyelvüknek. Az anyanyelv- és az idegennyelv-tanulás idején más-más biológiai-érési folyamatok zajlanak. Az idegennyelv-tanulás kezdetén a tanuló az anyanyelv-elsajátítás során szerzett tanulási tapasztalataira épít. (Sominé, 2011)

A nyelvtudás magasabb szintjein az idegen nyelvi fejlődés egyre inkább függetlenedik az anyanyelv-elsajátítás szintjétől (Csapó és Nikolov, 2009)

Az anyanyelvi képességek fejlődésében tapasztalható problémák negatívan befolyásolják az idegen nyelvi tanulási teljesítményeket (Sparks és mtsai, 2008) A vizsgálatok arra a következtetésre jutottak, hogy fontos ugyan az életkor, amikor a tanuló elkezdi az intenzív idegennyelv-tanulását, de meghatározóbb az anyanyelvi képességek megfelelő fejlődése az idegennyelv-tanulást megelőző időszakban.

Az idegennyelv-oktatás során számolnunk kell a már jelenlevő anyanyelv hatásaival. A nyelvek egymásra hatásának legszembetűnőbb következményei a beszédprodukciót, a beszédértést és a beszédészlelést érintik. Néhány példa:

• a nyelvek eltérő fonémái könnyen észlelési zavarhoz vezethetnek,
• a nyelvek közti strukturális és szemantikai hasonlóság segítheti a nyelvtanulót az olvasásértésben,
• a nyelvek közti szókincsbeli hasonlóság, a fejlett lexikai képességek, a szófelismerési, szóértési stratégiák felgyorsítják a lexikális hozzáférési folyamatokat. (Simon, 2006)

Figyelembe véve, hogy a nyelvet tanító pedagógus, milyen mértékben támaszkodik az anyanyelvre, a tanítási módszereket bonthatjuk indirekt és direkt módszerekre. Tanulásban akadályozott gyermekek tanítása esetén feltétlen kell támaszkodni az anyanyelvre.  Dodson (1967) az indirekt (az anyanyelvre támaszkodó) és a direkt (az anyanyelvet mellőző) módszer előnyeit és hátrányait elemzi. (Budai, 2010)

Az indirekt módszer elemeinek alkalmazása

• növeli óráinak intellektuális tartalmát, ezzel hátrányba hozza azokat a tanulókat, akiknek az intelligencia-kvóciense nem eléggé magas
• csökkenti annak a lehetőségét, hogy a tanuló aktív szóbeli kontaktusba kerüljön az idegen nyelvvel.

A direkt módszer elemeinek alkalmazása

• megtagadja a tanulótól azt a segítséget, amelyet a nyelvek összehasonlításából meríthetne
• mégsem tudja a tanuló számára biztosítani a kellő mennyiségű szóbeli kontaktust az idegen nyelvvel, ami általában hiányos és pontatlan tudáshoz vezet
• könnyebbé teszi a tanuló és sokkal nehezebbé a saját maga dolgát. (Budai, 2010)