Belgyógyászati vizsgálatok
A gyógytestnevelésben a belgyógyászati vizsgálati módszerek egy részét alkalmazhatjuk. Lényege, hogy a betegségeket felismerjük a kezdeti stádiumban és megelőzzük azok súlyosbodását. Fontos figyelembe vennünk, hogy a gyerekekkel foglalkozó szakemberek (óvodapedagógus, tanító, testnevelő, gyógytestnevelő) ne lépjék túl kompetenciájukat, az ő feladatuk a gyanút keltő jelek felismerése és az orvosi vizsgálat javaslata, a diagnosztizálást a szakorvos teszi meg. A fentebb említett szakemberek munkájuk során sok különböző szituációban látják a gyerekeket, így az esetleges rendellenes működésre utaló tüneteket könnyebben tudják észlelni.
Kórelőzmény (anamnesis): Az adott betegség pillanatnyi állapotán túl bővebb információkhoz juthatunk, hogy a tényleges problémát megismerjük. Részletesen kell felvenni, ki kell térni a genetikai és családi tényezőkre (van-e a családban hasonló probléma, esetleg más betegség), a hajlamosító vagy rizikó tényezőkre (milyen behatásoknak van kitéve nap mint nap a munkahelyen vagy otthon; vannak-e káros szokásai), előzetes vagy más meglévő betegségeire, gyógyszereire és gyógyszerérzékenységére. Azt is fontos megtudni, hogy a panaszok mikor jelentkeztek vagy mióta tartanak, valamint hogy a megjelenésük óta az állapot milyen ütemben és mennyire romlott, esetleg javult (Tulassay, 2007).
Fizikális vizsgálat:
Megtekintés: A vizsgálatot jól megvilágított helyen kell végezni, levetkőzetett személyen. Meg kell állapítanunk a bőr színének telítettségét, sápadtságát, valamint hogy van-e rajta rendellenes elszíneződés. Alapos megfigyeléssel és megfelelő fényviszonyok mellett látszódhatnak a bőr felszínén kóros duzzanatok, kitüremkedések. Figyelembe kell vennünk a testalkatot, a testtartást és a testen látható esetleges sérüléseket, valamint azok helyét is (Tulassay, 2007).
Tapintás: Már egy érintéssel megállapítható a testhőmérséklet eltérés vagy a bőr nedvességtartalma (szárazsága, nyirkossága). A tapintásos módszert belgyógyászati szempontból főleg a hasfalon szokták alkalmazni, mivel a belső szerveket minden más oldalról csontok és izomtakaró véd. A has tapintására felléphet fájdalom, vagy nyomásérzékenység, mely a helyétől (lokalizációjától) függően más és más szervek rendellenes működésére utalhat. A vizsgálati módszer alkalmazható még többek között a lágyékon, a deréktájékon és a nyakon is. Kis nyomással lehet érzékelni esetleges kóros képletek (duzzanat, megnagyobbodás, csomó) jelenlétét. A szív frekvencia (pulzus) és annak erejének tapintásos meghatározása szintén fontos információkat nyújtanak a gyakorlatban (Tulassay, 2007).
Hallgatózás: Az orvosok sztetoszkóppal végzik, de eszköz nélkül is kivitelezhető. A vizsgálat során a normális, vagy rendellenes működéssel járó hangokat figyeljük. Hallgathatjuk a szívhangot, a belek mozgásának hangját vagy akár a légzési hangokat. Ha az erek felett hallgatózunk, észlelhetünk úgynevezett „surranást”, ami az erekben áramló vér által kiadott rendellenes hang (Tulassay, 2007).
Kopogtatás: Ennél a vizsgálati módszernél is közrejátszanak a hangok. Kopogtatás közben megfigyelhetjük a kopogtatott testrész hangjának intenzitását, magasságát/mélységét, időtartamát. Alkalmazható a szívhatárok meghatározásához, így a szív méretéről kapunk információt. Ha például a tüdőben folyadék van, akkor a folyadék szintjének magasságában tompa hang hallható kopogtatáskor (Tulassay, 2007).