Az úszás alkalmazásának lehetőségei és módszertani alapjai a gyógytestnevelés keretén belül

A gyógytestnevelés-órai úszásfoglalkozások alkalmával végzett gyakorlatokat két csoportra oszthatjuk:

1. Nem úszás jellegű hely- és helyzetváltoztató mozgások
2. Úszásspecifikus gyakorlatok:
   •  úszni még nem tudó tanulók úszásoktatása során alkalmazott gyakorlatok, különös figyelemmel az elváltozásaik sajátosságaira,
   • folyamatos úszások különböző úszásnemekben,
   • úszás közben végezhető speciális gyakorlatok.

1. A nem úszás jellegű hely- és helyzetváltoztató mozgások közé a tornatermi körülmények között alkalmazott természetes gyakorlatok vizes adaptációit soroljuk. A helyben végezhető helyzetváltoztatások kiválóan alkalmasak az óra eleji bemelegítésre, átmozgatásra, mobilizálásra, de az óra végén is hasznosak a szervezet lecsillapításában, nyújtó, lazító gyakorlatok formájában. Ilyenek a nyújtások, hajlítások, hajlások, emelések, süllyesztések, körzések. A helyváltoztató nem úszó mozgások, mint pl. a járások, hordások stb. az órák bármely részében végeztethetőek. Az úszás egyhangúságát, monotóniáját oldhatjuk ezekkel a feladatokkal.

2. Úszásspecifikus gyakorlatoknál a feladatok megválasztását alapvetően a tanulók úszás tudása határozza meg. A gyakorlatokat sekély vízben végeztessük! Az úszni nemtudó tanulók úszásoktatása alkalmával fontos a helyes úszásnem kiválasztása, mely során figyelembe kell venni az elváltozást és a meglévő képességek szintjét is. Ajánlott azonban az úszásnemek előkészítő gyakorlatait párhuzamosan végeztetni. Pl. siklás hason, háton, vagy kallózó lábmunka hason, háton. Az úszástanulás kezdeti szakaszában fontos a lábmunka kialakítása. A feladatokat vízbetett fejtartással végezzék a gyerekek. A karmunka elsajátítása és gyakorlása viszont már specifikus hatásokkal bír úszásnemtől függően. A leginkább alkalmazott úszásnemek a hát és a mellúszás.

Az úszás terápiás hatására jellemző, hogy egyes elváltozások esetén pl. lapos hát, az egyszerű, folyamatos úszással is látványos hatás érhető el viszonylag rövid idő alatt. Az egyes úszásnemek sajátosságaikból adódóan más és más elváltozások esetén javallottak. Pl. scoliosis esetén a hát és a gyorsúszás, kifózis esetén a mellúszás lehetőleg kitett fejjel is.

Az eredményes munka érdekében a gyermek állapotától és állóképességétől függően fokozni kell a terhelést, mely leginkább a terjedelem növelésével és nem elsősorban az intenzitás fokozásával érendő el!

Az úszás közben végezhető speciális gyakorlatoknál jellemző, hogy az úszásnemeket betegségtől függően keveri és variálja az oktató, így az eredményesebb terápia mellett változatossá is tehető az órai munka. A szokatlan mozgások, mozdulatok kombinációja kezdetben mulatságos is lehet a gyerekek számára majd rendszeres gyakorlással a végrehajtás minősége javulni fog ez által fokozva az elérhető hatást.

A úszás általános pozitívuma, hogy a mai fiatalokra jellemző mozgásszegény életmód ellensúlyozásaként olyan rendszeres aktivitást biztosít, amely a kialakult elváltozásokat a túlterhelés veszélye nélkül képes korrigálni. A vízszintes testhelyzet és a testre ható hidrosztatikai felhajtó erő által az izomzat viszonylag könnyített feltételek között működhet. Az úszómozgásokra jellemző ritmikus ernyesztések feszítések mellett az úszásnemek sajátos hosszú mozdulatai is pozitívan hatnak az ízületek és izmok működésére. A vízszintes testhelyzet nemcsak a mozgásszervek számára jelent előnyös feltételeket, hanem a kardiovasculáris rendszerre is. Vízszintes helyzetben fokozottabb a vénás visszaáramlás, így könnyebb a szív munkája is.

Az úszás jótékony fiziológiai hatásai mellett meg kell említeni a mozgás tanítás-tanulás folyamatának sajátosságait is. A gyógytestnevelés-órai úszást vezető tanárnak fontos feladata a gyakorlatok végeztetése közben a helyes kontroll és visszacsatolás alkalmazása.

A gyógytestnevelésben résztvevő gyerekek általános jellemzője, hogy saját mozgásukról helytelen énképpel és elképzeléssel rendelkeznek és a mozgáskontroll részleges, vagy teljes hiánya is megfigyelhető esetükben. Sokszor képtelenek saját mozgásaik ellenőrzésére, és irányítására.

A vízben végzett gyakorlatoknál különösen igaz, hogy a tanuló nem látja mit és hogyan csinál. Ezért kiemelten fontos a tanár folyamatos építő visszajelzése, hibajavítása, hogy elkerülhető legyen a helytelen végrehajtásból származó esetleges eredménytelenség.

A tanár kommunikációját tekintve is eltérő az uszodai munka a tornatermi órákhoz képest. Úszás közben nehéz a felmerülő hibákat kijavítani, de még instruálni is. Nagy fokú felkészültséget igényel oktatótól és tanulótól, hogy gyakorlat végrehajtása közben, megállás nélkül sikerüljön korrigálni mozdulatokat, technikákat. Éppen ezért kell kiemelten foglalkozni az ismeretközlés módjával, intenzitásával, a hibajavítás gyakoriságával, stílusával és nem utolsó sorban a dicsérettel. A rendszeres pozitív visszacsatolás és megerősítés nemcsak a gyógytestnevelésben kulcsfontosságú, hanem az oktatás-nevelés minden területén.

Ne fukarkodjunk a dicsérettel!