Összefoglalás

Ebben a fejezetben a fő cél kettős természetű volt: egyrészt rendszerezni a magyarra jellemző képzési sajátosságokat, másrészt pedig ennél tovább mutató célkitűzés, hogy ezt a keretet kiszélesítve értelmezhetővé váljanak nyelvek közötti folyamatok is. Azaz a beszéddel és nyelvi rendszerrel foglalkozók számára ne legyen ismeretlen a más nyelvekre jellemző képzési mechanizmusok ismerete, értelmezése, akár összehasonlítva a magyar sajátosságokkal. Ennek megfelelően a hangzók képzésének általános, univerzális mechanizmusaiból indulva jutottunk el az artikulációs konfiguráció fogalmáig. Ezt követően a fentebb említett nehézség leírása következett, azaz egy adott nyelvben egy elhangzó beszédhang jelenthet fonémát vagy sem. A Nemzetközi Fonetikai Ábécé-vel folytatódott a fejezet, s a magánhangzók, majd a mássalhangzók részletes jellemzése következett mind szélesebb, mind csak a magyarra jellemző módon bemutatva. A másodlagos artikulációs mechanizmusokkal zárult a fejezet.