7.8.2. A magyarra jellemző képzési módok
A magyar fonetika a képzés mechanizmusa során szerepet játszó akadályokat határozta meg, így elkülönítjük a következő csoportokat: zár, rés, zár-rés hangokat. Ezen csoportokat két további csoportra lehet osztani: zörejhangok (obstruensek) illetve szonoránsok. Ez utóbbira jellemző, hogy a képzés során a levegő áramlása bizonyos fokig akadálytalan, s a hangszalagok rezegnek: ezek a nazálisok, a pergőhangok és az approximánsok, míg a zár és résképzéssel létrehozott mássalhangzók az obstruensek közé tartoznak. A képzési mód szerint öt csoportot különíthetünk el, ezek (Gósy, 2004):
- zárhangok (okkluzívák)
- réshangok (frikatívák, spiránsok)
- zár-rés hangok (affrikáták)
- pergőhangok
- közelítőhangok
Kenesei (2004) szerint elkülöníthetünk az akadály jellege alapján zár, rés és zár-rés hangokat, s ebben a leírásban az l, valamint az r hang esetében ún. folyékonyakról van sz, képzési módjaik sajátosságai miatt (Kenesei, 2004).
A zárhangokat két nagy csoportra oszthatjuk: orális zárhangok (a levegő a szájon keresztül távozik), ezt a csoportot nevezzük explozíváknak, azaz felpattanó zárhangoknak, illetve nazális zárhangok (a levegő az orrüregen keresztül távozik) vagy folyamatos zárhangok, nazálisok a második csoport. A zár a szájüregben jön létre két hangképző szerv között, így a levegő akadályba ütközik, melyet fel kell pattintania, mely hangkövetkezménnyel jár.
A magyar explozívák lehetnek zöngések és zöngétlenek: b, p, d, t, ty, gy, g, k. A szakirodalomban vitatott a ty és gy hangok besorolása, kérdéses, hogy ezek valóban zárhangok-e vagy inkább affrikátának kell őket tekinteni. Továbbá a magyarban fonémaként nem megjelenő glottális zárhangot is ebbe a csoportba tartozik. A magyar nazális mássalhangzók (ezek csak zöngések lehetnek, azonban számos nyelvben van zöngétlen nazális is) is zárhangok tehát a m, n, ny, melyek fonémák a magyar nyelvben, s meg kell említenünk két allofónt is: ŋ, és .
A réshangok képzése során a szájüregben kis rés keletkezik, mely turbulens levegőáramlást okoz. A réshangok lehetnek zöngések és zöngétlenek: v, f, z, sz, s zs, j, h.
Az affrikáták csoportja tehát nem egységes. Képzési mechanizmusukra jellemző, hogy zárelemmel indulnak, majd a zár felnyitása során az akadályt képző beszédszervek lassan a homorgán réshangra jellemző képzési módon keresztül távolodnak el egymástól. Kérdés, hogy a képzési mozzanat összetettsége miatt egy hang vagy hangkapcsolatról van szó, jelenleg a fonetikusok egy hangnak tekintik őket. A magyarban előforduló affrikáták a következők: dz, dzs, c, cs.
A pergőhangok többfélék lehetnek, a magyarra jellemző képzési mód: a nyelv hegyének perdülete, mely elméletileg 3-4 perdületet jelent, azonban általában csak egy-két perdületet artikulálunk: r hang.
A közelítőhangok képzési módja a magánhangzókéhoz hasonlít, de még szűkebb állással létrehozott hangokról van ebben az esetben szó, úgy, hogy közben turbulens zörej nem keletkezik. Így tehát az akadályt inkább résnek kell tekintenünk, de nem egyezik meg a réshangok keletkezésekor létrejövő résképzéssel. Ide tartozik: j, l (Gósy, 2004).