7.7. A magánhangzók osztályozása

Az osztályozás szempontjai egy-egy nyelvre nézve specifikusak, a magyar magánhangzók osztályozásához szükséges szempontok:

-   nyelv mozgása: vízszintes és függőleges irányban

-   ajakműködés

-   időtartam

7.7.1. A nyelv mozgásai

Vízszintes mozgás

A magyarban a nyelv vízszintes mozgása során két pozíciót vehet fel: vagy elöl van vagy hátul. Így megkülönböztetjük az elöl képzett (palatális), illetve a hátul képzett (veláris) magánhangzókat.

Elöl képzettek: ö, ő, ü, ű, e, é, i, í.

Hátul képzettek: a, á, o, ó, u, ú

Függőleges mozgás

Alapvetően négyféle mozgás lehetséges: legalsó (á), alsó (a, e), középső (o,ó,ö,ő,é), felső (u, ú, ü, ű, i, í) nyelvállások.

7.7.2. Ajakműködés

Alapvetően három állást lehet elkülöníteni a magánhangzók képzése során: semleges, széthúzott, kerekítéses állásokat. A magyar nyelvben két fő típus van: labiálisok (ajakkerekítéses), illetve illabiálisok (ajakréses).

7.7.3. Időtartam

Nyelvileg (azaz nem csak fonetikai szempontokat figyelembe véve) a magánhangzóink lehetnek rövidek vagy hosszúak, ami azt jelenti, hogy ezek fonológiai szempontok szerint jelentésmegkülönböztető szerepűek, pl. öt vagy őt.

A következő ábra a magánhangzók képzését szemlélteti: a) pontban az alaphang létrejötte, b) pontban a toldalékcső adott hangra jellemző beállítódását mutatja, s a c) pontban ennek a beállítódásnak az akusztikai következményei láthatóak (Csépe, Győri, Ragó, 2007):

A beszédképző szervek működése Forrás: http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_altalanos_pszichologia_1/ch13.html

Hiperlink: A fenti linkre kattintva elérhetővé válik az Általános pszichológia 1-3. Észlelés és figyelem c. kötet (Csépe, Győri, Ragó, 2007), melynek alaposabb olvasása ajánlott.