7.2. A hangzók képzésének mechanizmusa (Gósy, 2004)

7.2.1. Tüdő működése, a légzés mechanizmusa:

Alapvetően háromféleképpen képezhetünk hangot:

-   kilégzés során áramló levegővel: ez a leggyakoribb
-   beszívott levegő: pl. fájdalominger okozta „felszisszenés”
-   levegőáramlás nélküli, ún. csettintő hangok: magyarban pl. ilyen a nemtetszést kifejező cc-szerű hang

7.2.2. Hangszalagok működésével létrehozhatunk:

-   zöngétlen hangokat (szűk lélegző állás)
-   zöngés hangokat (zöngeállás)
-   h-hangokat (h-állás)
-   suttogott hangokat (suttogó állás)
-    gégezárhangokat (zárállás)

7.2.3. Üregrendszerek adta lehetőségek:

-    orális hangok: a szájüregen keresztül távozik a levegő
-    nazális hangok: az orrüregen keresztül távozik a levegő
-    nazoorális hangok: bizonyos fonetikai környezet hatására létrejövő módosulás, pl. két nazális mássalhangzó esetében ejtett magánhangzó

7.2.4. Nyelv mozgásai:

-   függőleges irányú mozgás
-    vízszintes irányú mozgás
-    nyelv különböző részeinek mozgása

7.2.5. Ajkak mozgásai:

-   vízszintes irányban széthúzódhatnak
-   felső és alsó ajkak távolsága változhat
-   ajkak előrecsücsörítésének mértéke változhat

Egy adott beszédhang létrehozása során a fent részletezett mozzanatok tehát az adott nyelv sajátosságainak megfelelő mechanizmusokként értelmezhetőek.

A képzés tartama is fontos szempont, s azt az időtartamot jelenti, amely alatt az artikulációs szervek mozgása kiviteleződik. Ez elsősorban a beszélő akaratától függ, de fiziológiai tényezők is meghatározzák. Leggyakrabban a beszédhangok rövidek vagy hosszúak lehetnek (Gósy, 2004).