8.5. Fonotaktikai szabályok

A koartikulációs folyamatok mellett fontos említést tenni a hangsorépítési, az ún. fonotaktikai szabályokról is, melyek az eddig tárgyaltakkal ellentétben tőmorfémák esetében értelmezendő (Kassai, 1998). Ezen szabályszerűségek a hangsoron belül az elemek sorrendjét, elrendeződését határozzák meg. Ezen folyamatok egyik meghatározója a belégzéskor keletkező szünet, hiszen ez szegmentálja a beszédhangok sorozatát. Ezen túl fonetikai illetve grammatikai határokról is beszélhetünk, melyek különböző nagyságú egységeket foglalnak magukban. A magyar nyelvben a fonotaxis egységének az egyszerű szóalakot tekinthetjük. A fonémák hangsoron belüli eloszlása a tárgyunk szempontjából részleteiben talán kevésbé releváns, álljanak inkább itt a legfontosabb általános szabályszerűségek, melyek a hangkapcsolódásokra vonatkoztathatóak:

-  egyetlen beszédhang önmagában is lehet szó pl. ő

-  a magyar szó átlagos hosszúsága 4,5 hang

-  átlagos szótagszám 2

-  a szóalak felépítésében a magánhangzók és mássalhangzók kiegyenlítetten vesznek részt

-  háromnál több azonos magánhangzó vagy kettőnél több ugyanolyan mássalhangzó nem állhat egymás mellett

-  a szóalak magánhangzóit meghatározza a hangrend, valamint az illeszkedés szabálya

-  a szó eleje és vége kötöttebb, mint a belseje

A hangsorépítés mechanizmusát illető intuitív tudásunk mellett több bizonyíték is szolgál:

-  általában el tudjuk dönteni egy adott szóról, hogy az lehet-e magyar hangsor

-  gyermeknyelvben előforduló halandzsa nyelv

-  afáziás nyelvi tévesztések jellemzője is lehet (neologizmusok)