7. A magyar beszédhangok állománya: magánhangzók és mássalhangzók

Ebben a fejezetben elsősorban a magyar beszédhangok állománya kerül bemutatásra. Azonban itt az ismertetés nem állhat meg, szükséges, hogy a hallgató képessé váljon annak megítélésére, hogy - egy általánosabb, szélesebb körű bemutatásból kiindulva - mi jellemző, mi szűkíthető a magyar nyelvre. Így hát a képzési mozzanatok univerzális jellegéből indulva (tüdő, hangszalagok, üregrendszerek, nyelv, ajkak mozgásai), az egyes fonémák, azok realizációi a különböző nyelvek tükrében, a lehetséges képzési módok, helyek, fontos részét képezik a tananyagnak. Fontos, hiszen napjainkban, ahol az óvodákban, iskolákban már nem ritkaság a két- vagy többnyelvű gyermek - vagy itt a Dél-Alföldön gondoljunk csak a határon túliak ejtésváltozataira-, kell, hogy a beszédükkel, nyelvi rendszerükkel foglalkozó szakemberek ne csak a magyarra jellemző paramétereket ismerjék, hanem tudják a „standardtól” való eltérést az éppen adott eset tükrében értelmezni. A tananyag célja tehát, hogy világossá váljon, hogy pl. miért szükséges, hogy más elbírálás alá essen egy magyar kisgyermek és egy magyar-angol kétnyelvű gyermek interdentális szigmatizmusa (Kenesei, 2004).