Skip navigation

III.5. Csocsó

A csocsó manapság nagy népszerűségre tett szert. Megjelent szórakozóhelyeken, fesztiválokon, és különböző közösségi eseményeken is. Habár egyszerűnek tűnik, ennek a sportnak is ugyanúgy megvannak a szabályai, mint minden más sportágnak.

Története

Angliában a fociőrület 1880 körül kezdődött el, ami később társas játék, valamint asztali foci formájában is megjelent. Mivel egyre nagyobb lett az igény arra, hogy otthoni közegben is játszható játékot hozzanak létre, megszületett Edwin Lawrence által egy igen kezdetleges asztal 1913-ban. Később, egy sokkal átfogóbb és játszhatóbb asztalt fejlesztett ki a Tottenham Hotspur labdarúgócsapat lelkes támogatója, Harold Searles Thornton 1922-ben, amit egy évvel később szabadalmaztatott. Így alakult sporttá az egykori játék. Harold nagybátyja, Louis P. Thornton vitte ki az Egyesült Államokba Harold ötletét, melyhez 1927-ben szerezte meg a helyi szabadalmi engedélyeket, azonban Amerikában ekkor még nem vált népszerűvé a csocsó.

http://csocsosport.blogspot.hu/2012/04/csocso-feltalalasanak-tortenete.html

2002-ben hivatalosan is jogerőre emelkedett a csocsó országos szövetségeinek nemzetközi szövetsége: az International Table Soccer Federation (ITSF). Alapító tagjai: Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Dánia, Franciaország, Németország, Kína és Olaszország. Azóta a tagok listája már a harmincat is meghaladja. A nemzetközi szövetség keretbe önti a szövetségek működését, összehangolja az egyes országok versenyeit és közös szabályrendszert ad. Magyarország 2004-ben csatlakozott a szervezethez.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Csocs%C3%B3

Mint a legtöbb csapatban végezhető sportról megemlíthető, a csocsó és az élőcsocsó is fejleszti a csapatban való együttműködés képességét, az önfegyelmet, a koncentrációképességet, valamint az élőcsocsó az állóképességet és a koordinációs képességet is. Előnye, hogy szinte minden életkorban játszható ez a sport, hiszen nem igényel nagy mozgást és speciális kellékeket sem.

Egy néphit szerint a csocsót azért találták ki, hogy a háborús veteránok rehabilitálását segítse. Annak ellenére, hogy nem ebből a célból találták ki, nagyszerű eredményekkel alkalmazták, főleg a szem-kéz koordináció javítására. Amerikában ma is sok államban szerepet játszik a szociális rehabilitációban, szabadidős programok részeként, melyeket az állami és szövetségi rehabilitációs szervezetek kínálnak. A csapatsportok célja mindig az, hogy az egyén öntudatossá váljon, de vegye figyelembe társai érdekeit is meghatározott szabályokon és követelményeken belül. Így válik egy csapat sikeressé. Ez a sport viszonylag könnyű, így akár iskolában, akár egy munkahelyen csapatépítés és feszültségoldás céljából kitűnő ötlet játszani.

http://www.boldogsag.net/index.php?option=com_content&view=article&id=20662:a-csocso-toertenete-&catid=114:grundfoci&Itemid=709

Játékmenet és szabályok

A játék elkezdéséhez egyszerűen be kell dobni a labdát az asztal oldalán található lyukon (ezt teszik általában szórakozóhelyeken, kocsmákban található asztaloknál), vagy kézzel is behelyezhetjük a labdát az egyik középső soron lévő bábú (játékos) lába alá (ezt szokták tenni a versenyasztaloknál).

A játék célja, hogy a fém rudakhoz erősített bábukkal az ellenfél kapujába juttassuk a labdát. Tapasztaltabb játékosok akár 56 km/h-s sebességre is gyorsíthatják a labdát, a világrekord azonban ennél jóval több: 177 km/h. Mint minden sport, a csocsó is rengeteg szabállyal rendelkezik. Néhányat ezekből illik ismerni, még mielőtt játszanánk szórakozóhelyeken, kocsmákban. A verseny szervezőinek feladata a megfelelő állapotú asztalok és helyszín biztosítása. Különböző méretű asztalok léteznek; a szabvány méret a 120 cm hosszú és 61 cm széles asztal. Általában 8 sornyi bábu található. A bábuk készülhetnek műanyagból, fémből, fából, és néha akár szénszálas anyagból is. A bábuk a már említett fém rudakhoz vannak erősítve (ez asztaltípusonként változik).

A megállapodás szerint, balról jobbra haladva a sorok:

1.

Saját kapus

1 bábu (néha 2 vagy 3)

2.

Saját hátvédek

2 bábu (néha 3)

3.

Ellenfél támadósora

3 bábu (néha 2)

4.

Saját középpályások

5 bábu (néha 4 vagy 6)

5.

Ellenfél középpályásai

5 bábu (néha 4 vagy 6)

6.

Saját támadósor

3 bábu (néha 2)

7.

Ellenfél hátvédjei

2 bábu (néha 3)

8.

Ellenfél kapusa

1 bábu (néha 2 vagy 3)

Etikai kódex: erkölcstelen vagy sportszerűtlen magaviselet a verseny alatt, a verseny helyszínén, vagy a rendezvény területén tilos. Elvárható a kölcsönös tisztelet a játékosok, a bírók, a versenyszervezők és a nézők között.

A játék: egy mérkőzés 3 nyert szettig tart és egy szett 5 lőtt gólig, valamint a döntő szettet 2 gól különbséggel kell nyerni, maximum 8 gólig. Ezt a versenyszervezők megváltoztathatják, azonban a versenykiírásban ezt ismertetni kell. A játék kezdete előtt egy érmét kell feldobni. Az érmefeldobást megnyerő csapat választhat az oldal vagy a kezdés joga között. A másik csapat automatikusan a fennmaradó lehetőséget kapja. A kezdés a középpályás (ötös) soron történik, az első érintést a középső bábuval kell megtenni.

Egyéb kezdések: az első kezdés után a továbbiakban az a csapat a kezd, amelyik az utolsó gólt kapta. Valamint, a következő szettek megkezdésekor az a csapat kezd, amelyik az előző szettet elvesztette. Halott labda esetén (a labda halottnak számít, ha az mozdulatlan és egyik bábuval sem érhető el sikeresen), ha az a két középpályás sor között van, az a csapat indíthatja el újra a játékot, akinél eredetileg volt a kezdés joga. Ha a csatársor és a védőzóna között van, az a kettes/hátvéd sor hozhatja a labdát játékba, amelyikhez közelebb van. Abban az esetben, ha a labda elhagyja  a játékteret, és vagy az eredményjelzőhöz vagy más tárgyhoz - ami nem az asztalhoz tartozik - hozzáér, a labdát játékon kívülinek kell tekinteni. Ha a labda az asztal oldalfalainak felső szegélyéhez vagy a kapuk mögött található felső laphoz hozzáér, és ezekről a játékfelületre ismét visszakerül, akkor a játék továbbfolytatódik.

Időkérések: a játék közben lehet időt kérni. Ezt csak az teheti meg, aki a labdát birtokolja, és aki azt teljesen megállította. Az időkérés hossza 30 másodperc.

Gólok: minden, a gólvonalat átlépő labda gólnak számít, még ha kipattanó, akkor is. Ha nem tudnak megegyezni az ellenfelek, hogy az valóban gól volt-e, akkor a találat érvénytelen. A játék fejlődése során a játékosok többféle módszert fejlesztettek ki a gólok megszerzésére, ezek közül a legelterjedtebbek a Snake shotPin shotPull shot és a Push shot.

Oldalcsere: a szett végén, de még a következő szett megkezdése előtt a csapatok oldalt cserélhetnek. Ha ez egyszer megtörténik, akkor onnantól minden szett végén meg kell történnie. Erre maximum 90 másodpercük van.

Pozíciócsere: a játékosok időkérés közben, gól után, és két szett között cserélhetnek pozíciót. Ha mindkét csapat játékosai pozíciót kívánnak cserélni, akkor a labdát birtokló csapatnak kell először döntenie.

A rudak pörgetése: a rudak pörgetése tilos. Pörgetésnek minősül, ha egy bábu 360°-nál többet forog a labda ellövése előtt vagy után. A 360° kiszámításánál a labda ellövése előtti és utáni mozgás nem adódik össze. Azon rúd pörgetése, amely nem találja el a labdát, nem minősül pörgetésnek. Ha egy játékos pörgetés útján öngólt vét, akkor ez a találat az ellenfél számára érvényes gólnak számít. A labda nélküli rúd pörgetése elvileg nem tilos, azonban figyelemelterelésnek minősülhet.

Ütközés (rúd falhoz ütése): az asztal bárminemű mozgatása, tolása vagy megemelése tilos. Továbbá nem számít, hogy ez szándékosan vagy véletlenül történt-e. Az ütközés nem attól függ, hogy az ellenfél ennek hatására elveszti-e a labdát vagy sem.

Figyelemelterelés (zavarás): minden olyan mozdulat és zaj, ami azon rúdsorokon keletkezik, ahol a labda épp nincs, figyelemelterelésnek minősül. Egy figyelemelterelésből származó találat nem érvényes. Ha egy játékos úgy érzi, hogy zavarják, saját belátása szerint bírót hívhat. Figyelemelterelésnek minősül, ha egy játékos lövésre helyezi fel a labdát, majd elveszi a fogóról a kezét, hogy aztán hirtelen visszanyúlva meglője azt. A labdát csak azután szabad ellőni, miután mindkét kéz/csukló 1 teljes másodpercet a fogókon volt. Egyéni meccsen ez a szabály csak a hármas soron előkészített lövésre vonatkozik. Tilos bekiabálással elterelni az ellenfél figyelmét!

Passzolás: az ötös rúdról nem passzolható közvetlenül tovább a saját hármas rúdhoz az a labda, amelyik áll vagy leszorított állapotban van. A labdának passz előtt legalább két bábut érintenie kell az  ötös rúdon ahhoz, hogy a saját hármas rúddal megfogható legyen (kivéve, ha akaratlan ún. préselt passz történik, ez engedett). Egy leszorított (megállított) labdát olyan labdának nevezünk, amely a bábu és a fal, vagy a bábu és a játékfelület közé van szorítva. Egy teljesen megállított labda továbbjátszható, ha a passz folytonosan történik. Mielőtt egy játékos passzolni vagy lőni próbálna az ötös rúdról, a labda nem érintheti kettőnél többször az asztal oldalfalát (vagy rámpát, ha van). Itt nem számít, melyik falról van szó - kettőnél többször nem érhet falat a labda. Ha harmadszorra is érinti a labda a falat, utána már nem érhet többet hozzá, és passzként vagy lövésként tovább kell játszani. Ezek a szabályok érvényesek a kettesről az ötös sorra adott passzoknál is. Ez alól kivétel a fal érintések korlátozása.

Labdabirtoklás időkorlátjai: labdabirtoklásnak minősül, amikor a labda a bábu elérhető távolságában van. A labda legfeljebb 10 másodpercig lehet az ötös soron és 15 másodpercig az összes többi soron. A két védekező rúd egynek minősül ebben az esetben.

Öltözködési szabályzat: a nagyobb versenyeken azok a játékosok, akik versenyezni szeretnének, kötelesek sportöltözetet viselni. Az elfogadható sportruházatok a következők: melegítő kabát, illetve nadrág, atlétatrikó, sport póló, atlétikai short és sportcipő. A nem megengedhető ruházatok a következőek: mellények, farmerok bármilyen fajtából, illetve az utcai nadrágok, utcai shortok, biciklisnadrágok és bármilyen nem sportra használatos shortok. A papucsok, szandálok és utcai cipők szintén nem megengedettek.

További szabályokról részletesen az ITSF (International Table Soccer Federation) által kiadott, 2007. január 15-től érvényes, 23 oldalas versenyszabályzatból tájékozódhatunk, melyet a jelenleg is főbíróként tevékenykedő Tom Yore, valamint a világ legjobb játékosai alkottak meg.

http://www.boldogsag.net/index.php?option=com_content&view=article&id=20662:a-csocso-toertenete-&catid=114:grundfoci&Itemid=709 

http://csocsosport.blogspot.hu/2012/04/ne-porgessel-avagy-csocso-szabalyai.html