Skip navigation

III.4. Teke

„A tatárjárás (1241 - 1242) után az elnéptelenedett országba a Béla király által Erdélybe telepített szászok építettek pályákat a parajdi sóbányákból termelt tükörsima sólemezek mozaikszerű összerakásával. A játék kedvelői a nép soraiból kerültek ki. Csak szabadban játszották: vásárok, búcsúk, lövészegyleti ünnepségek alkalmával. Mátyás király (1458 - 1490) udvarában szintén kedvelt játék volt, noha csak egyes elemeiben hasonlított a mai tekéhez.”  A XX. század elejére az országban szinte mindenhol ismerték a játékot.  „A játék korai időszakában a golyót dobták. Innen maradt meg máig is gurítás helyett a dobás szó. A középkori vásárokon a játék “természetesen” a menyecskék kegyeiért is folyt. A játékosok minden társadalmi rétegből kikerülhettek. Innen származik a 4-es és 6-os bábuk elnevezésére ma is használatos paraszt elnevezés, valamint az 1-es bábura a vezér. Később, amikor már a lovagi tornákon is játszották, az előkelő nézők között az udvari dámák (2-es, 3-as,7-es, 8-as bábuk neve) is végignézték a mérkőzéseket. Az 5-ös bábu neve némely vidéki pályákon a király. A korabeli vadászatokat idézi a 2, 4, 7 valamint a 3, 6, 8-as bábuk neve a bokor.” http://www.bptekeszov.hu/files/tortenete_2pdf.pdf

Alapvető különbségek

 

Bowling

Teke

Játéktér, Bábuállás anyaga

egyforma

2-3 féle

Játéktér olajozása

2 féle

nincs

Játéktér anyaga

egyféle

kétféle

Játék

szakaszos

folyamatos

Bábuk felállításának alakja

háromszög

rombusz

Bábukon zsinór

általában nincs

mindig van

Bábu garnitúra

2

1

Saját golyó használata

lehet

tilos

golyó tömege

különböző

egyforma

golyót bedobni a játéktérre

kötelező

tilos

golyó útja a bábukig

ívelt

egyenes

Sportfelszerelés

csak cipő

kötelező

Játék közben elhagyhatja a játékterületet

igen

nem

leülhet

igen

nem

Játék ideje

10. sorozat végéig

időre

Teke szabálya

Minden megfelelő módon ledöntött tekebábu egy pontot ér. A kilenc fás (bábus) tekét kettő, négy, hat vagy nyolc pályán játsszák.

Két pálya esetén: 40 gurítás, 20 mindegyik pályán

60 gurítás – 30 mindegyik pályán

120 gurítás – 60 mindegyik pályán.

Négy pálya esetén: 120 gurítás, 30 gurítás mindegyik pályán, és pályacsere a következők szerint: 1-2-4-3,

2-1-3-4, 3-4-2-1, 4-3-1-2. A hazai versenyzők mindig az 1. és 3. pályán, a vendégek a 2. és 4. pályán kezdenek. A 40, 60 és 120 gurításos versenyszámokban mindig lehet két  szomszédos pályát használni, pl: 1-2, 3-4.

Hat pálya esetén: 120 gurításos bajnokság – csak két szomszédos pálya használható többpályás helyszínen, pl. 1-2, 3-4, 5-6.

120 gurítás: lehet játszani az 1-4 és 3-6 pályákon ugyanolyan szabályok szerint, mint négy pálya esetén, vagy lehet játszani mind a hat pályán a következő pályacserékkel: 1-2-4-3, 3-4-6-5, 5-6-2-1, 6-5-1-2.

A csapatversenyek lejátszhatók mind a két szomszédos pályán (1-2 és 3-4), vagy kölcsönös megegyezés esetén a teke terem minden pályáján, a FIQ szabályok szerint. A hazai játékosok játszhatnak a páratlan pályákon.

Játékidő: „a játékosok kötelesek betartani a 15 perces időlimitet 30 gurításra. Minden pályát fel kell szerelni egy időmérővel. A technikai meghibásodások nem számítanak bele az időlimitbe. Ha a játékosok túllépik a játékidőt, csak az időlimiten belül elért pontokat veszik figyelembe. Ugyanez a szabály érvényes a későn kezdő versenyzőkre is. A játékidőt a start utasítástól kell mérni, vagyis a próbagurítások befejezésétől addig, amíg az utolsó golyó kikerül a versenyző kezéből.” http://teketoria.hupont.hu/4/teke-szabaly

„A gurítófelület burkolata aszfalt, vagy műanyag lehet. Ma már általában homogén műanyagból préselt golyókat gyártanak. Egy bábukészlet 8 rendes bábuból és 1 királybábuból áll. A golyót a tenyérben kell elhelyezni, a biztonságos tartás és fogás érdekében az ujjakat szét kell nyitni. A stabilitást biztosítja, ha a másik kéz oldalról támasztja a golyót, miközben a golyót tartó kar könyökben hajlítva van.” http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0025_Gallovits-Honfi-Szeles-Kovacs-Sport_A-tol_Z-ig/ch38.html

Irodalomjegyzék:

http://www.bowling.hu/a-bowlingozas-tortenete-vilagviszonylatban/#more-15

http://www.bptekeszov.hu/files/tortenete_2pdf.pdf 

http://www.bowling.hu/bowling-szabalyai/

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bowling

http://teketoria.hupont.hu/4/teke-szabaly

http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0025_Gallovits-Honfi-Szeles-Kovacs-Sport_A-tol_Z-ig/ch38.html