III.11. Ulti
Az ulti az egyik legkedveltebb kártyajáték Magyarországon, amelynek elődei már évszázadok óta nemzedékek kedvenc játékai voltak.
Az ulti játék nevét a latin ultimus=utolsó kifejezésből nyerte. Ennek rövidítése lett a ma használt ulti alak. Eredetileg ultimó játékelemként jelent meg egyes játékokban a 18. század második felében. Az ulti játék eredetét vizsgálva a 16. századig lehet visszalapozni a játékok történelemkönyvében. Először máriás néven, aztán ultimáriás néven a 20. század húszas éveiben jelent meg. A 20. század második felében a hazai és nemzetközi irodalom az ultit a magyarok nemzeti játékának tekintette.
Az ulti sajátosságai közé tartozik más kártyajátékokkal ellentétben, hogy ahány ház annyi szokás alapon játsszák, egységes szabályrendszere nincs (Hajdu, Benyovszki és Prorok, 2007). Az ulti alkalmas játék azoknak, akik otthon, a parkokban, a strandon jól akarják érezni magukat.
Az ultit három ember játssza, minden szakaszban három lap mérkőzik meg egymással. Közülük az lesz a győztes, amelyik a sorrendben először letett kártya színéből, a legnagyobb ebből a halomból. A játék eszköze a 32 lapos magyar kártya. A kártyák sorrendje színes (adus) bemondásoknál: ász, tízes, király, felső, alsó, kilences, nyolcas, hetes. A kártyák sorrendje színtelen (adu nélküli) bemondásoknál: ász, király, felső, alsó, tízes, kilences, nyolcas, hetes. A színtelen bemondásoknál nincs adu, azokat a lapok értékében kell lejátszani. Színtelen bemondások: betli, rebetli, terített betli, színtelen durchmars, színtelen redurchmars, színtelen terített durchmars. Színes vállalásokban a színeknek (tök, zöld, makk) nincs rangsorrendje, de a piros színben bemondott vállalások mindig a dupláját érik a sima vállalásoknak.
Az ultiban kötelező a felülütés, ami annyit jelent, hogy az asztalon levő kártyára azonos színből nagyobb lapot kell tennünk. Ha nincs nagyobb, akkor a sorrend szerinti kisebb lapot is letehetünk. Ha nincs a kezünkben a lehívott színből, akkor aduval kell vinnünk. Ha adunk sincs, akkor bármit tehetünk. A játék célja minél több pont gyűjtése, amit vállalt feladatok teljesítésével, illetve az ellenfél által vállalt feladatok elbuktatásával lehet kapni. Osztás előtt a kártyákat 5-6x keverjük meg. A megkevert paklit a bal oldalunkon lévő játékos emeli. Az osztás és a játék egyaránt az óramutató járásával ellentétes irányban történik. Az osztótól jobbra ülő játékos 12 lapot, a másik kettő pedig 10-10 lapot kap. A licitálást az a játékos kezdi, akinél 12 lap található.
Licitálás, kontrázás
Bemondások, licitálás |
Érték |
Bemondások, licitálás |
Érték |
passz |
1 |
piros 40-100 négy ász |
16 |
piros passz |
2 |
40-100 terített durchmars |
16 |
40-100 |
4 |
ulti terített durchmars |
16 |
ulti |
4+1 |
piros 40-100 ulti |
16 |
négy ász |
4+1 |
piros 20-100 |
16 |
betli |
5 |
piros ulti négy ász |
16+2 |
színes durchmars |
6 |
20-100 ulti durchmars |
18 |
színtelen durchmars |
6 |
40-100 ulti terített durchmars |
20 |
40-100 ulti |
8 |
piros 40-100 durchmars |
20 |
40-100 négy ász |
8 |
piros ulti durchmars |
20 |
20-100 |
8 |
20-100 terített durchmars |
20 |
piros 40-100 |
8 |
terített betli |
20 |
ulti négy ász |
8+1 |
piros 40-100 ulti négy ász |
24 |
piros ulti |
8+2 |
20-100 ulti terített durchmars |
24 |
piros négy ász |
8+2 |
piros 20-100 négy ász |
24 |
40-100 durchmars |
10 |
piros 20-100 ulti |
24 |
ulti durchmars |
10 |
piros terített durchmars |
24 |
rebetli |
10 |
színtelen terített durchmars |
24 |
40-100 ulti négy ász |
12 |
piros 20-100 durchmars |
28 |
20-100 ulti |
12 |
piros 40-100 ulti durchmars |
28 |
20-100 négy ász |
12 |
piros 20-100 ulti négy ász |
32 |
színtelen redurchmars |
12 |
piros 40-100 terített durchmars |
32 |
piros durchmars |
12 |
piros ulti terített durchmars |
32 |
színes terített durchmars |
12 |
piros 20-100 ulti durchmars |
36 |
40-100 ulti durchmars |
14 |
piros 20-100 terített durchmars |
40 |
20-100 durchmars |
14 |
piros 40-100 ulti terített durchmars |
40 |
20-100 ulti négy ász |
16 |
piros 20-100 ulti terített durchmars |
48 |
(Hajdu, Benyovszki és Prorok, 2007)
Licitálás során arra törekszünk, hogy a kezünkben lévő és a talonba tett két lapból a legmagasabb értékű licitet vállaljuk. A letett két lapot talonnak nevezik. A licitálást az osztó jobb oldalán lévő játékos kezdi, hiszen az ő kezében van a 12 lap. A következő játékos ekkor eldönti, hogy benyúl-e talonért, vagy passzol. Ha benyúl, akkor felveheti az asztalon fekvő talon lapjait (elrabolhatja azt), és kicserélheti, majd egy nagyobb értékű bemondást mindenképpen köteles vállalni, így ő lesz az új felvevő. Ha passzol, akkor nem nyúlhat a talonhoz sem, a felvevő pedig marad az előző játékos. A licitkör addig folytatódik így, amíg a felvevő is úgy nem dönt, hogy passzol ahelyett, hogy saját vállalásánál erősebbet mondana. Emiatt nevezzük önrablós ultinak ezt a változatot, melyben a felvevők igazi vállalásuk helyett először kisebb értékűeket is hazudhatnak.
A licitkör végeztével a lejátszással folytatódik a játék. A felvevő itt rögtön bedobhatja a lapját, ekkor minden vállalását kontrával köteles megfizetni játékostársai számára. Ellenkező esetben is a felvevő akciója következik. A lejátszás során minden játékos lehív egy-egy lapot. Mindenkinél 10 lap van, így 10 körre bontható a lejátszás. Az első körben a kihívások előtti pillanatban kell közölni a jelentéseket. Ha volt kontra, akkor a felvevő rekontráját (passzát) meg kell várni. Ezután lehet eltenni az első ütést, azaz az első kör három lapját.
Az ütést az szerzi, aki a legerősebb lapot tette le a szabályoknak megfelelően. Az ulti szabályai szerint színre színt kell tenni, felülütni kötelező, és ha nincs az adott színből, akkor adut kell tenni. A következőképp nézne ki:
- Az első játékos bármely lapját lehívhatja, ez lesz a hívott lap
- A következő játékosok kötelesek a hívott lappal egyező színű lapot tenni az ütésbe, ha rendelkeznek ilyennel
- A következő játékosok kötelesek adut tenni az ütésbe, ha nem rendelkeznek a hívott színnel. Adu hiányában bármit tehetnek az ütésbe
- Az előző, fontosabb szabály betartása mellett a következő játékos köteles megszerezni az ütést, ha képes rá. Ez a felülütés szabálya, melyet kezdő játékos nehezen alkalmaz készségszinten. Színre színt tehát mindenképpen köteles tenni, ha tud, de ezen felül nagyobb lapot kell hívnia.
http://www.ultistars.hu/hasznalat/szabaly.php
A csendes bemondásoknak három fajtája van.
- Csendes 100: legalább 100 pont esetén van.
- Csendes ulti: a táblázatból leolvasható mely licitek során teljesülhet
- Csendes durchmars: ha valakinek az ellenfele nem üt tízszer, akkor teljesült, és a táblázatban írt pont jár érte.
Ha a felvevő terített bemondással nyerte a licitet, akkor a második kör elején leteríti a lapjait az asztalra. A drop a játék feladása. Még az első kör megkezdése előtt a vállalt licit kontrázott alappontjainak kifizetésével lejátszás nélkül feladhatja a játékot. A játék végén kifizetés történik, tehát a teljesített játékok pontértékeiből kiszámolva.
http://toto.web.elte.hu/Ulti%20k%E1rtyaj%E1t%E9k%20le%EDr%E1s.htm
Hajdu, Benyovszki, Prorok: (2007) ulti kezdőknek és haladóknak. Ekren kft