II.2.5.3. A fogyatékkal élő emberek hazai sportszervezeteinek munkája
A fogyatékkal élő emberek hazai sportszervezeteinek munkája a mindennapi működéssel járó adminisztrációs feladatokon túlmenőben magába foglalja az úgynevezett klasszifikációs vizsgálatok megszervezését, illetve előkészítik és megrendezik a diák és a felnőtt korosztály különböző sportágakban kiírt versenyeit, népszerűsítik a fogyatékkal élők sportágait.
A Fogyatékkal Élők Sportszervezeteinek Magyarországi Szövetsége (FMSZ) szoros együttműködésben dolgozik a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) képviselőivel, ugyanis a nemzetközi versenyrendszerre érkező támogatást az MPB kezeli, így az FMSZ által működtetett rendszerből kikerülő válogatottak nemzetközi versenyeken való részvételtét az MPB szervezi. Fontos tudni azonban azt is, hogy a nem az MPB által finanszírozott versenyeken történő részvétel természetesen a szövetségen keresztül történik.
A Magyar Hallássérültek Sportszövetsége (MHS) teljesen különálló szervezetként működik, hiszen önmagában a hallássérültség ténye nem feltétlen jelent különösebb hátrányt bizonyos hagyományos sportágak esetén, így a hallássérültek sokszor az épekkel együtt versenyeznek. A szervezet alapvető célja természetesen az, hogy biztosítsa a sporttevékenység és a versenyzés lehetőségét a hallássérültek számára. A Siketek Nemzetközi Sportszervezetei (ICSD, EDSO, ICCD) siketlimpiákat, sakkolimpiákat, illetve világ és kontinens bajnokságokat is szerveznek – mindezt azért, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék a fogyatékos emberek társadalomba való beillesztését.