II.2.7.3. Hallássérült személyek sporttevékenységének meghatározói

A hallássérült személyek gyakran tűnnek kissé introvertáltnak annak következtében, hogy fogyatékosságuk a szociális interakciók korlátozásával gátolja szociális beilleszkedésüket. A hallásveszteség mértékétől, jellegétől, a környezeti hatásoktól függően módosulhat a megismerő tevékenység, a gondolkodás és a lelki élet egészének fejlődése.

A siketek képtelenek a hangzó beszéd spontán elsajátítására, és csak komoly nehézségek árán képesek megtanulni a hangzó beszédet, kommunikációjuk pedig folyamatosan akadályozott. A nagyothallók számára a hallás csökkenése – a károsodás mértékétől függően – akadályozza a hangzó beszéd elsajátítását és megértését. A halmozottan fogyatékos hallássérülteknek valamilyen más fogyatékossággal is meg kell küzdeniük, azoknak pedig, akik a hangos beszéd kialakulása után váltak hallássérültté, fel kell dolgozniuk a hallás elvesztésével fellépő állapotváltozást, a nehezített kommunikációt, a környezettel való kapcsolatuk beszűkülését is.

A hallássérültek sporttevékenysége viszonylag kismértékben korlátozott, jó adottságaikat fejlesztve a halló társakkal azonos teljesítményekre képesek, normálisan terhelhetők. Ugyanakkor a hallássérültek körében az átlagosnál gyakrabban fordulnak elő mozgáskoordinációs zavarok és előfordulhatnak testi fejlődési rendellenességek is, így a mozgáskoordináció és ritmusérzék fejlesztésére érdemes nagyobb hangsúlyt fordítani. Emellett törekedni kell a kommunikációs nehézségek áthidalására, a feladatok megfelelő módon és érthetően történő ismertetésére, és esetenként a zajok-hangok hallásának hiányából adódó balesetveszélyes helyzetek elkerülésére is érdemes lehet felhívni a figyelmet (OM, 2000).