Jelentősebb madár rendek és példafajok 4.

• A lilealkatúak vízparton élnek és táplálkoznak, ezért parti madaraknak is hívják őket. Egy részüknek a megjelenése a gázlómadarakéra emlékeztet. Ilyen a szikes tavak mellett élő gulipán, melynek csőre felfelé hajlik, és ezzel a víz felszínén „kaszálva” szedi össze a rovarokat, lárvákat.

Gulipán
fotó: Molnár Gyula

Közeli rokona az alacsony vizű szikes tavakon fészkelő, hosszúlábú gólyatöcs.

 Gólyatöcs
fotó: Molnár Gyula

Tavasszal gyakran hallhatjuk és láthatjuk fekete-fehérnek látszó, valójában sötétbarna tollazatú bíbicet is. A bíbic hangja éles, rikácsoló „bíbíc – bébic” hangot ad, innen kapta a nevét.

Bíbic
fotó: Molnár Gyula

Ebbe a csoportba tartoznak a godák, a cankók is.

Nagy goda
fotó: Molnár Gyula

•  A sirályok a parti madarak közeli rokonai és szintén vízi élőhelyekhez ragaszkodnak. A leggyakoribb faj a sirályok közül a dankasirály, amely a mocsarakban, tavak szigetein telepesen fészkel.

Dankasirály
fotó: © Hans Hillewaert / CC-BY-SA-4.0 (wikimedia.org)

A sólyomalkatúak rendjébe a nappali ragadozó madarak sorolhatók. Közös jellemzőjük a ragadozó életmódhoz alakult horgas csőr, az erős karmokat viselő markoló vagy fogóláb, látásuk rendkívül éles. A kerecsen sólyom lehetett a monda szerint a magyarok turul madara. Ide tartoznak a vércsék, a héja, a karvaly és a sasok is. Néhány fajuk dögöt is eszik.  Magyarországon leggyakoribb a nagy testű, lassú röptű egerészölyv.

Egerészölyv 
fotó: Molnár Gyula

A mezők fölött köröző, vagy egyhelyben „szitáló” széles szárnyú és széles farkú röpképéről, továbbá a jellegzetes „kiő, hijé” hangjáról felismerhető. 

hang:   (forrás: sulinet.hu)

Nádasban költ és a tavakon, mezőkön vadászik a barna rétihéja. 

Barna rétihéja
fotó: Molnár Gyula