Skip navigation

1.3. A kontinensek helyzetének hatása az élőlények elterjedésére

Az emberiség évszázadokig abban hitt, hogy a kontinensek egymáshoz való helyzete állandó. A 20. század elején néhány tudósnak feltűnt, hogy Afrikának és Dél-Amerikának egymáshoz illeszthető partvonala van. 1915-ben Alfréd Wegener német meteorológus bizonyította, hogy sok kőzet, hegylánc, fosszilia (őslelet, lenyomat) nagyon hasonlók Afrika nyugati és a Dél-Amerika keleti partja mentén. Ezekből a tényekből és más tudományos bizonyítékokból kiindulva Wegener arra következtetett, hogy létezett egy hatalmas őskontinens, amelyet Pangeának nevezett el. Arra a megállapításra jutott, hogy ez a földtömeg a földtörténeti középkor folyamán (250-60 millió évvel ezelőtt) kezdett feldarabolódni, majd a különböző kisebb kontinensek egymás után leszakadtak róla. Ezután a kontinensek a mai helyükre vándoroltak.  Más tényezők mellett a kontinensek vándorlásával is magyarázható a különböző élőlények kialakulása és elterjedése. Wegener elméletét Alexander du Toit dél-afrikai geológus tovább finomította, aki azt állította, hogy először két szuperkontinens létezett, egy déli, amelyet Gondwanának nevezett, és egy északi, amelyet Laurázsiának keresztelt, s az ő elmélete szerint ez a két kontinens a karbon korban (355-300 millió évvel ezelőtt) lejátszódott összeolvadásával jött létre a Pangea. Az 1960-as években a geológiai felfedezések alátámasztották azt a nézetet, hogy a kontinensek folyamatosan - évi pár centiméteres sebességgel - mozognak. A földfelszín folyamatos változásának magyarázatát Harry Hess amerikai geológus lemeztektonikai elmélete egészítette ki. A különböző geológiai kutatásoknak köszönhetően ma már tudjuk, hogy a földkéreg 15 eltérő méretű fő lemezre oszlik, amelyek a magma (kőzetolvadék) felületén úsznak, és vízszintes irányban elmozdulhatnak. Ezek a lemezek óceáni (tengervíz alatti) és szárazföldi részt is tartalmaznak.

A kontinensek múltbeli és mai egymáshoz viszonyított térbeli helyzete és változása meghatározó szerepet játszott/játszik bolygónk élőlényeinek elterjedési folyamataiban. Ennek eredményeként létrejött térbeli eloszlás a törzsfejlődésre is nagy hatást gyakorolt. Kezdetben az élet az óceánokra korlátozódott, azokon belül is a korai élőlények a kontinensek talapzatán elhelyezkedő sekély, meleg tengerek partmenti szakaszát találták legalkalmasabb élőhelynek. Így a kontinensek vándorlása hatással volt ezeknek az élőlényeknek az eloszlására és elterjedésére.