4.3. Harasztok (Pteridophyta)
A harasztok a földtörténeti ókorban (kb. 400 millió évvel ezelőtt) a zöldmoszatokból fejlődtek az egyik ágon (a másik ágon párhuzamosan a mohák). A harasztok virágkora a Karbon időszakában volt, amikor a trópusi meleg, a csapadékos éghajlat és az intenzív vulkanizmus során felszabaduló nagy mennyiségű szén-dioxid felgyorsította fejlődésüket. Ez az időszak harasztfajokban gazdag volt, és az akkori Föld valamennyi élőhelyén elterjedtek. A földkéreg lemezeinek állandó mozgása következtében nagytömegű fatermetű harasztok eltemetődéséből keletkeztek a feketeszén telepek. Legtöbb feketeszén a pecsétfák és a pikkelyfák elszenesedésével jött létre. A földtörténeti ókor végére kialakuló szárazabb éghajlat miatt az ősi harasztok nem bírtak versenyt tartani a később kialakuló nyitva-és zárvatermőnövényekkel, sok fajuk kipusztult. A ma élő harasztok fajai kisebb termetűek és élőhelyük is beszűkült.
A harasztok szövetes növények. A szövet közös eredetű, hasonló alakú és azonos működésű sejtek csoportjai, amelyek valamilyen működésre specializálódtak (differenciálódtak). Ezek a szövetek nem tudnak mindenféle működést elvégezni, de amire specializálódtak, azt hatékonyabban végzik, mint a nem differenciálódott sejtek. A különböző szövetek szerveket hoznak létre. A harasztok felszívásra és rögzítésre alkalmas szerve a gyökér; szilárdításra, szállításra használható szerve a szár; a fotoszintézisre, gázcserére és párologtatásra kialakult szerve a levél. A szár és a levél együtt a hajtást alkotja, ezért a harasztok hajtásos növények. A harasztok szaporodása is kétszakaszos egyedfejlődés (nemzedékváltakozásos). A spóráikból kb. 1cm2-es zöld, szív alakú előtelep képződik, melynek alján ivarszervek alakulnak ki. A hímivarsejt a talaj nedvességében átúszik a női ivarszervbe és megtermékenyíti a petesejtet, amelyből új, kétszeres információtartalmú harasztnövény fejlődik. A mohákhoz hasonlóan a harasztoknál is váltakozik az egyszeres és kétszeres információ tartalmú állapot, de az utóbbi állapot hosszabb. A kétszeres genetikai készlettel rendelkező harasztnövények a környezet hatásaival szemben ellenállóbbak voltak, jobban tudtak alkalmazkodni, mint az egyszeres genetikai készletű mohanövények.