Konfliktus

Ha az eddigieket a narráció expozíciós részeként értelmezzük, mely felállítja a diegetikus világ törvényszerűségeit, akkor ehhez képest az ötödik percben bekövetkező, a fordulat előrejelzéseként értelmezhető „bejelentés” lesz az a momentum, amely a konfliktust kirobbantja. A konfliktus más-más eseményben ölt alakot a film és a filmbeli regény történetében: a hangkommentár előre jelzi, hogy ez a szerda gyökeresen megváltoztatja Harold életét, a tény pedig, hogy Harold meghallja ezt a hangot, kiváltja a történések elkövetkező sorát. Kezdetben a hang szerepe a képek erejét erősíti, és azokkal mintegy versengve létrehozza a mindentudó narrátort, később a hang Harold szubjektív hallucinációjaként lepleződik le (amit csak ő hall, és a többi szereplő nem, de a néző igen), egy harmadik lépésben pedig a hang a regénynek a filmben megszemélyesített narrátorhangjaként képződik meg. Író és narrátor egybecsúszik, amikor a hang keresésekor a szereplők egy kortárs írónőt akarnak beazonosítani, és kiderül, hogy a mindentudó hang birtokosa egy Haroldhoz hasonlóan autista vonásokkal rendelkező írónő, akinek épp írói blokkja van, mert nem tudja, hogyan ölje meg regényének szereplőjét, Haroldot. Mindhárom eljárás, a hang mindhárom kezelése azt példázza, ahogyan a fim története parazita módon kisajátítja a regény történetét és a hang tulajdonságait, miközben a film története mégiscsak arról szól, hogy a főszereplő a regény narrátorának van teljes mértékben alárendelve. Harold egyszerre a regény és a film szereplője, és ez a közös metszet az, ami nem engedi a regény történetét egyszerű beágyazott történetnek tekinteni a film történetén belül.