Kauzalitás

A variációk, lehetőségek, melyek hasonlóságok, megkettőződések és oppozíciók mentén tagozódnak ki, különféle megoldási lehetőségeket javasolnak a film által felvetett fő kérdésre. Ha a különféle lehetőségek legitimitását fenn akarja tartani az elbeszélés, akkor le kell mondania az egyértelmű lezárásról, megoldásról. A kauzális viszonyok dominanciája éppen az egyértelmű lezárás (illúzióját) szolgálja. A klasszikus filmben a kauzalitás lineáris jellegű (egymásba kapcsolódó láncszemeken keresztül bontakoznak ki az események) és pszichológiailag motivált. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a szereplők céljai, tettei és reakciói hozzák létre az oksági láncot, ami a szereplői cselekvéseket és hatókörüket felértékeli, azt a benyomást keltve, hogy minden a szereplőkön múlik (csak elég erősen akarniuk kell, és akkor sikerülhet). A természeti vagy társadalmi okok csak periférikusan jelennek meg, és annyiban van szerepük, amennyiben a szereplők életében okozatokat váltanak ki. Az élet csodaszépben a háború vagy a gazdasági világválság kitörésének nincsenek társadalmi okai, mintegy „véletlenül” megtörténnek. Annál erősebb a pszichológiai síkon működő okság és motiváció, a film egészét átszövő oksági viszony: minden, ami George Bailey-vel történik, valamiképp az ő kezdeti célkitűzésének kontextusában nyer értelmet (előremozdítja vagy hátráltatja elutazását). Az okok egymással nem összefüggőek (az apa halála, öccse házassága, Mary-vel való találkozása, gazdasági világválság, háború, Billy bácsi tévedése – a történet szintjén motiválatlanok, a semmiből jönnek elő, csak a karaktert érintő hatásukban érdekesek), viszont mindig be vannak fűzve a nagyobb keretbe, és minden ok kivált egy vagy több okozatot.