10. lecke: Posztklasszikus/posztmodern film

A hollywoodi stúdiórendszer az 1950-es évekre meggyengült, a trösztellenes törvények bevezetése és a televízió elterjedése után már képtelen volt olyan mennyiségű profitot termelni, mint korábban. A filmkészítés mértéke is visszaesett, egy ideig a stúdiók televízió-filmek és B-filmek készítésére koncentráltak. A fordulatot a 70-es évek nagy kasszasikerei hozták, a 90-es évekre a stúdiók (általában nagy médiakonszernek tulajdonaként) konszolidálódtak, bár elsősorban nem filmgyártó vállalatokként (mint a régi Hollywoodban), hanem forgalmazóként működtek. A mai stúdiók olyan médiakonglomerátumok részei, amelyek a média- és szórakoztatóipar több szegmensét összekapcsolják (szinergia). A vertikális integráció helyét a klasszikus Hollywoodéhoz hasonlóan agresszív és a globális médiapiacot uraló marketingtechnikák vették át. Az Oxford Filmenciklopédia szerint: „Sok mozirajongó tekint úgy vissza a harmincas-negyvenes évekre, mint a film aranykorára, pedig valójában a kilencvenes évek az a korszak, amikor Hollywood nemzetközi befolyásra, a tömegszórakoztatás piacának uralmára és olyan sokmilliós haszonra tett szert, amely példátlan a stúdiók történetében.” (495) Hollywood olyan világméretű piacot alakított ki, melyben egyetlen nemzet filmipara sem tud a vetélytársa lenni.

Mennyiben új ez a Hollywood a régihez képest? Hogyan változtak a történetmondás módozatai? Hogyan befolyásolta az új mediális környezet a filmkészítést, -forgalmazást, -hozzáférést és -befogadást? Ezeket a kérdéseket több fogalmi keretben lehet megválaszolni. A filmtörténészek egy része úgy vélekedik, hogy a kortárs tömegfilm által felkínált elbeszélői és nézői pozíció nem sokban különbözik a klasszikustól, a klasszikus kontinuitás fokozásával legfennebb csak fokozati különbségeket lehet megállapítani. Mások szerint a látványosságnak és az attrakciónak az előtérbe kerülése a narratíva rovására, valamint az idő manipulációja, mely maga után vonja a történet nézői megszerkesztésének a megbonyolítását, egy posztklasszikusnak nevezhető elbeszélői módot eredményezett. A posztmodern mint stíluskorszak vagy irányzat pedig azt feltételezi, hogy a kortárs filmben (pontosabban: filmek egy részében) lezajlott egy olyan fordulat, mely nemcsak a klasszikus film, hanem a szerzőiségen alapuló modern film lezárását és/vagy reflexióját is végrehajtotta. Posztmodern jegynek tekintik a filmben a filmtörténeti hagyományban megkövesedett műfaji és narratív sémák játékos kiforgatását, az intertextuális allúziókat, a műfajkeverést, mely gyakran ölti a pastiche formáját, az önreflexív technikákat és a magaskultúra és a tömegkultúra határainak egybemosását.

A továbbiakban néhány, a kortárs tömegfilmet is meghatározó, egymással kölcsönhatásban álló tényező és tendencia ismertetése következik.