5. A jelnyelv

A hallássérültek oktatásában épp egy paradigmaváltás kellős közepén állnak az intézmények és a szakemberek, mivel megszületett a jelnyelvi törvény.

A 2009. évi CXXV. törvény a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról kimondja:

3. § (1) A Magyar Köztársaság a magyar jelnyelvet önálló, természetes nyelvnek ismeri el.

(2) A magyar jelnyelvet használó személyek közösségét, mint nyelvi kisebbséget megilleti a magyar jelnyelv használatának, fejlesztésének és megőrzésének, a siketkultúra ápolásának, gyarapításának és átörökítésének joga.

2017-től hatályba lépnek a hallássérült gyermekek oktatására vonatkozó egyes szabályok:

14. § (1) A hallássérült gyermek a szülője (gyámja) döntésétől függően bilingvális vagy auditív-verbális módszerrel folyó korai fejlesztésben és gondozásban vehet részt.

(2) A szülő (gyám) az (1) bekezdés szerinti döntéséről legkésőbb a tanévkezdést megelőző 90. napon írásban nyilatkozik.

(3) A gyógypedagógiai intézmény az óvodai nevelést, iskolai nevelést-oktatást bilingvális módszerrel is köteles biztosítani azon hallássérült vagy siketvak gyermek számára, akinek szülője (gyámja) ezt írásban kezdeményezi.

(4) A bilingvális módszerrel történő korai fejlesztést és gondozást, óvodai nevelést, iskolai nevelést és oktatást olyan, a közoktatásról szóló törvény 17. §-ában foglalt képesítésű személy végezhet, aki egyúttal felsőoktatás keretében jelnyelv szakos képzettséget vagy felsőoktatási intézményben szervezett, a bilingvális oktatásra felkészítő szakirányú továbbképzés során szakirányú szakképzettséget szerzett.

(5) A közoktatásról szóló törvény szerinti szakértői és rehabilitációs bizottság tájékoztatást nyújt a szülő (gyám) számára a bilingvális, valamint az auditív-verbális oktatási módszerekről.