1.1 A nyelv

1.1.A nyelv

A nyelv a kommunikáció eszköze, lehetővé teszi a gondolkodást és a gondolatok közlését. Objektív valóság, mely egy egész társadalomra érvényes. Bonyolult társadalmi-történeti folyamatok eredményeképpen képződött. Olyan rendszert alkot, melynek egységei a társadalmilag érvényes jelek. A nyelv artikulált emberi hangokkal valósul meg. A társadalom tagjainak beszédtevékenységét biztosító nyelvi jelek rendszere a nyelv. Konvencionális jelek alkotják. A nyelv és valamennyi emberi tevékenység között közvetlen kapcsolat van. Hozzávetőleg határtalan hatókörű. A társadalom terméke, a társadalommá váláshoz nélkülözhetetlen. Csak a társadalomban létezhet (Bakos, 1984).

A nyelv olyan eszközrendszer, melyet konvencionális jelek alkotnak és a valóság tükrözésére alkalmazható. Csak az emberre jellemző jelenség, az állatok nem rendelkeznek vele. A nyelvet és az embert nem lehet elválasztani egymástól. Olyan társadalmi jelenség, melyet nemzedékről nemzedékre örökítenek át. Csak addig él és addig tekinthető valóságosnak, amíg a társadalom tagjai használják (Deme, 1987).

A nyelv társadalmi és egyéni jelenség is egyben. Egyrészt társadalmi, mert a társadalom hozza létre. Másrészt viszont egyéni érvényű, ugyanis az egyén az, aki gondolatok, érzések közlése, akarat kifejezése során eszközként alkalmazza a nyelvet, annak összetevőit, a szókészletet és a nyelvtani rendszert. Az általa használt nyelvi törvények, nyelvi tények, nyelvi jelek azonban objektív, társadalmi képződmények.  Következésképpen a nyelv egyszerre társadalmi és egyéni (Bakos, 1984).

A nyelv rendszer jellegű, melyet négy alrendszer alkot. Minden alrendszer egyedi elemekből áll és elkülönülten is funkcionál. Ezzel egy időben azonban közöttük szoros kapcsolat figyelhető meg, együtt egységes egészet hoznak létre. Az alrendszerek a hangok, a szavak, a szavak összekapcsolásának módszerei, valamint a nyelv közösségi használata (Cole és Cole, 1998).