3.3. 2,0 - 3,0 év:

A többszavas mondatok alkalmazásának kezdete erre az életkorra tehető.

A mondatokban kettőnél több elem jelenik meg. Elkezd funkciószavakat használni, toldalékolni, a tartalmas szavakat az előbbiek segítségével összefűzni. Az alaktani fejlődés sémája a következő lépések szerint áll össze:  

tárgyrag   /-t/

-ba/be

birtokjel  /-é/

birtokos személyrag

többes szám jele  /-k/

-ban/ben

-val/vel

különböző helyragok  (-ra/re , -nál/nél -hoz/-hez/-höz, stb.)

igeragok

A korszak végén már összetett /mellérendelt/  mondatokat is létrehoznak.

A beszédmegértésre a kulcsszó-stratégia további, ámde differenciáltabb fennállása jellemző. A teljes közlésből kiemel a gyermek számára egyértelmű szavakat, melyek alapján mintegy "megelőlegezi" a teljes közlésegység jelentését. A legfőbb jelentéshordozó /kulcsszó/ alapján történő azonosítás fokozatai:

1/ kétféle jelentés-reprezentáció 

2/ ha a saját és a felnőtt ejtés közti eltérés szemantikai különbséget is jelent, úgy csak a felnőtt minta alapján történő azonosítás 

3/ a jelentés beazonosítása pusztán a felnőtt mintára támaszkodik. Az akusztikai- fonetikai "feed-back" a beszédmegértésben még döntő szerepet játszik. Nyelv és beszédfejlődés 3-6 éves kor között

Óvodáskorban a beszéd fejlődését és aktivitását elősegíti, hogy megnő a társas kapcsolatok száma, illetve sokféle kommunikációs helyzetbe kerül a gyermek. A szociabilitás, a társ iránti érdeklődés, a játék, a játékban szükségszerű együttműködés vagy versengés, a kíváncsiság, a környezet és valóság felé fordulás mind-mind a fejlődés előmozdítói. Tehát a beszéd fejlődésében szerepet játszó legjelentősebb motívumok a társas kapcsolatok számszerű növekedése, a sokszínű és figyelemfelkeltő tárgyi környezet, a fokozódó megismerési vágy és kíváncsiság, illetve a gondolkodás fejlődése (Balogh, 2005). Tancz (2011) a nyelv alapfokú kialakulásának tekinti ezt az időszakot a nyelv- és beszédfejlődés vonatkozásában. Greenspan (2000 idézi Szomor, 2009) pedig az érzelmi gondolkodás kialakulását említi. 

Balogh (2005) szerint ebben az időszakban a gondolkodás és beszéd fejlődése között szoros összefüggés figyelhető meg. A szerző különböző tudományterületek számos képviselőjére hivatkozik, akik az óvodáskorúak beszédfejlődésével foglalkoztak vagy foglalkoznak.

A beszédfejlődés alapját a gondolkodási teljesítmény javulása adja. Az egyének aktuális fejlettségi szintjében nagy eltérések figyelhetők meg. Ennek oka az otthoni környezeti tényezőkben keresendő. Az ingerszegény környezet, valamint a szülői elhanyagolás és a szegényes szókincs, illetve kevesebb beszéd között összefüggés tapasztalható. Emellett a lakókörnyezet adottságai, sőt a testvérek száma is hatást gyakorol a beszédaktivitásra (Balogh, 2005).

Óvodáskorban a verbális kommunikáció dominanciája jellemző (Tancz, 2011). A szituatív beszéd mellett már megjelenik a kontextusos beszéd is, ami összefüggő, mindenki számára érthető beszédet jelent. Megjelenését több pszichikus funkció és képesség teszi lehetővé. Egyrészt az emlékezés és a képzelet fejlődése. Másrészt az empátiás készség, amely a tapasztalatoknak köszönhetően alakul ki. Továbbá a gondolkodás is fejlődik, illetve a decentrálás képessége is megjelenik, ami szintén a kontextusos beszéd elsajátítását teszi lehetővé. Következésképpen a gyermek képes elvonatkoztatni önmagától, mások helyzetébe beleélni magát, másokkal azonosulni. Így tud olyan módon történeteket elmesélni, hogy azokat mások is megértsék (Balogh, 2005).

A gyermek beszédében az adott eseménynek azt a részletét ragadja ki és hangsúlyozza, amiről ő úgy gondolja, hogy a legfontosabb és legérdekesebb. Választását érzelmi alapon teszi meg. Emellett az óvodás elsősorban a felnőttel lép kapcsolatba, ő az, aki motiválja, hogy megnyíljon, megszólaljon, beszéljen és meséljen. Később az itt elsajátított mintákat alkalmazza a kortárskapcsolatok kialakítása során. A játék, mozgás, ritmus, érzelmek és beszéd között összefüggés figyelhető meg ebben a korban. Így az egyszerű, ritmikus mozdulatsorokkal kísért ősi, népi mondókák, népi körjátékok, kiszámolók és felelgetős játékok mind-mind a nyelv és kommunikáció fejlődését szolgálják (Sugárné, 1986).

Ezekben az években a nyelvhasználat folytonos mennyiségi és minőségi fejlődésen megy keresztül. A folyamatban valamennyi nyelvi szint (fonetika/fonológia, morfológia, szintaktika és pragmatika) érintett (Tancz, 2011).

A beszédmegértés még nagymértékben különbözik a felnőttkor szinttől. A gyermeknek egyrészt szüksége van vizuális információkra, melyek például a beszélő szájmozgása, hangképzése, mimikája lehetnek. Másrészt saját logikájára, értelmező képességére és érzelmekre is támaszkodik, valamint a megértést befolyásolja az általános fizikai és pszichés állapot is (Gósy, 2005).

A beszéd tagoltsága és árnyaltsága egyre jobb színvonalú lesz. Emellett egyre hosszabb mondatokban ki tudja fejezni gondolatait a gyermek ebben az időszakban. Megjelennek az első összetett mondatok is. Beszéde folyamatos és összefüggő, a gondolat fonalát megtartja (Balogh, 2005; Tancz, 2011).

Gósy (2005) szerint az óvodás gyermek általában sokat és szívesen beszél. Így aktív és passzív szókincse is ugrásszerűen gyarapodik. Sugárné (1985) számszerű adatokat is közöl a gyermeki szókincs nagyságát illetően. Eszerint míg hároméves korban a szókincs nagysága körülbelül 150-re tehető, hatévesen már ez az arány akár 2600 szót jelölhet. A szerző hangsúlyozza, hogy a különböző kutatások eredményei nagy eltérést mutatnak, így nem beszélhetünk biztos támpontról a szókincs terjedelmét illetően.

A szókészlet növekedésével egyrészt a túláltalánosítások mérséklődnek. Másrészt az idioszinkratikus, szokásostól eltérő, egyedi szójelentések és beszéd is redukálódik, és helyette a gyermek egyre jobban a társadalmilag érvényes jelentéseket sajátítja el. Nem csak konkrét, hanem átvitt jelentésű szavakat is megért (Gósy, 2005).

Stern (1921 idézi Balogh, 2005) nyomán azt is tudjuk, hogy a szókincsben a főnevek aránya továbbra is vezető szerepet tölt be. A különböző szófajok megoszlása életkoronként nagymértékben differenciált képet mutat. A háromévesek igékből, főnevekből és indulatszavakból alkotnak mondatokat. Ezzel szemben a négy-ötéves gyermekek már mellékneveket és számneveket is használnak mondatalkotáskor. Az elvonatkoztatás képességének fejlődésével a minőségjelző is megjelenik a beszédben. A mennyiségjelző ismerete a környezet és a családi és óvodai nevelés következménye. Az óvodáskorban a gyermekek már a határozókat is megismerik, használják beszédükben. Először a helyhatározó, majd ezt követően az időhatározó is beépül tudásukba. Kezdetben mellérendelő összetett mondatokat fogalmaznak meg (Balogh, 2005).

A ragok nélküli távirati beszéd az óvodáskor kezdetére általában eltűnik. Az óvodás évek alatt a gyermek szinte teljes mértékben elsajátítja a toldalékrendszereket. Beszéde nyelvtanilag megfelelő, kifejező és érthető. Ezzel szemben az időviszonyokat ekkor még nehezen ismeri fel, viszonyítja őket egymáshoz és ezek kifejezése is bonyolult számára. Ugyanis a három-hétéves korú gyermek időészlelése relatíve fejletlen (Tancz, 2011).

Az óvodáskori beszéd egyik jellemző jelensége Piaget nyomán az egocentrikus beszéd, amely olyan monológ, mellyel a gyermek játékát kíséri. Saját élményekből és belső állapotból ered. A szerző szerint hároméves korban a beszéd 56%-át, hétévesek estében pedig 27%-át teszi ki. Piaget-vel szemben Vigotszkij úgy gondolja, hogy az egocentrizmus függetlenül az életkortól a gyakorlati problémamegoldással együtt jár. Sajátos átmenetet jelent a kommunikáció és a gondolkodás között. Funkciója lehet az együttműködés, segítség kérése, a feladattal kapcsolatos nehézségek, megoldási javaslatok megfogalmazása. Az egocentrikus beszéd egyszerre külső (fiziológiailag) és belső (pszichikailag). Az egocentrizmus később, körülbelül az óvoda-iskola átmenet idején megszűnik. Helyét az úgynevezett belső beszéd veszi át, ami tulajdonképpen hangos gondolkodást jelent (Balogh, 2005; Tancz, 2011).

A fejlődés a kommunikációs stratégiák differenciálódásában is megfigyelhető. A gyermek számos társalgási fordulattal, társalgást szabályozó tényezővel rendelkezik, illetve ezek alkalmazására vonatkozóan is vannak ismeretei. Képes a hallgató figyelmét felkelteni és fenntartani. A partner igényeihez való igazodást is egyre inkább elsajátítja. Egyszerű magyarázatok megfogalmazása sem okoz nehézséget számára. Tisztában van a legfontosabb megszólítási, köszönési és udvariassági szabályokkal. Ekkor már képes kommunikációs zavarok kezelésére, azaz párbeszédek és dialógusok folytatására. Előbb a grammatikai, majd a pragmatikai szabályokat is megismeri, megtanulja. A stílusminősítések elsajátítása csak később fog megtörténni (Lengyel, 1996).

Az óvodáskorú gyermek nyelvhasználatában már azonosíthatók olyan kommunikációs funkciók, melyeket Jacobson (idézi N. Horváth, 2006) rendszerezett. Jellemző a referenciális, konatív és emotív funkció. A fatikus funkció is megjelenik a kommunikációban, de ennek mértéke egyelőre csekély. Hasonlóan a poétikai funkció is jelen van az óvodások által preferált irodalmi alkotásokban: mondókákban, versekben és mesékben. A metanyelvi funkció ezekben az években még nem jellemző (Herbszt, 2010).

Óvodáskorban az igen jelentős fejlődés mellett esetenként kommunikációs zavarok is jelentkeznek. A leggyakoribb zavarok a következők. Egyrészt az expresszív beszédfejlődési zavar, másrészt a kevert receptív – expresszív beszédfejlődési zavar jellemző. Továbbá fonológiai, artikulációs fejlődési zavarok is megfigyelhetők, melyek a tic zavar vagy hadarás, illetve a dadogás. Végül bizonyos esetekben a szelektív mutizmussal találkozunk, amely szintén az óvodáskori kommunikációs zavarok egyike (Balogh, 2005).