Skip navigation

3.3. Nonverbális kommunikáció

Úgy vélték, hogy az ember tulajdonságaira és természetére jól lehet következtetni a mozdulataiból és az arckifejezéseiből, egy jellemtan is kialakult az ókori görögöknél a mimika és a gesztusok sajátosságaira épülve, ez volt Theophrasztosz jellemtana (Buda 1994). A testbeszéd magába foglal minden olyan összetevőt, amelynek szerepe van a kommunikációban, de nem élőbeszéd vagy írott szöveg. Ilyenek a gesztusok, a magunk és beszélőpartnerünk között tartott távolság, a testtartás, a megjelenésünk is (Duvernois 2014).

Albert Mehrabian megállapítása is, miszerint az emberi közlésnek csupán 7% - a verbális, 38% - a vokális (hangszín, hanghordozás) és 55% - a nem verbális. Ha pedig a non verbális kommunikáció nincs összhangban a kimondott szavakkal, akkor a testbeszéd az, amire hallgatni kell, az határozza meg a közvetítendő üzenetet (Mehrabian 1971). Azzal, hogy a test mozgásaira odafigyelünk, mint például a távolságtartás, kézmozdulatok, lábmozdulatok, mosoly, szemmozgások, értékes információt szerezhetünk az adott ember attitűdjéről, arról, hogy igazat mond-e, vagy, hogy kényelmesen érzi-e magát a jelenlegi helyzetében (Goman 2008).

Ekman és Friesen (1969) szerint a nonverbális üzenetek funkciójuk szerint a következőképpen osztályozhatók:

  • Emblémák: Olyan kultúra specifikus jelek, amik könnyen lefordíthatók szavakra. Példul a felfelé, vagy lefelé fordított hüvelykujj.
  • Illusztrátorok: A kimondott szavakat illusztrálják, magyarázatot fűznek hozzájuk. Például, amikor a beszélő egy mozdulatot a körülírása közben el is játszik.
  • Emóciómutatók: Az érzelmi állapotot kifejező nonverbális viselkedések. Például a tenyérbe temetett arc.
  • Szabályozók: A beszélgetés folyamatát lendítik előrébb, a dialógusban módosítják a szerepeket. Például a telefonbeszélgetések során használt igenlő hangadások, amik arról tájékoztatják a vonal túlvégén állót, hogy folyamatos beszéde ellenére vonalban vagyunk.
  • Adaptorok: Érzések, attitűdök váltják ki, de általában nem tudatosulnak. Például a partner nem tudatos tükrözése, vagy a száj kézzel eltakarása.

A távolág és térérzékelés szerepével foglalkozó tudományág a proxemika. Ennek kutatását Edward T. Hall amerikai antropológus kezdte meg az 1960-as években. ami. Mindenkinek van egy személyes tere, amit a magáénak tekint, ennek a térnek a mérete pedig egyénenként változik. Attól is függ mennyire zsúfolt helyen él és nagyban meghatározza az a kultúra, amiben felnő. (Pease-Pease 2012). A latin népekre például jellemző a fizikai közelség, míg Észak-Európában kevésbé elfogadott. Hall különböző zónákat határozott meg ennek a személyes térnek a felosztására, de ezek sem általános érvényűek, csupán irányadók:

  • Intim zóna: 0-50 cm
  • Személyes zóna: 50 cm-150 cm
  • Társadalmi zóna: 150-350 cm
  • Nyilvános zóna: 350 cm felett

Az intim zóna csak a kiválasztott és számunkra nagyon fontos embereknek van fenntartva, ilyen például a házastárs, partner, gyerekek, és olyan emberek, akikkel fizikai kapcsolatban tudunk és akarunk lenni. Azonban sokszor olyan is belép ide, akinek erre nem adtunk engedélyt, ezt pedig fenyegetőnek érezhetjük, még ha nem is támadó szándékú ellenségünk tette. A személyes zóna körülbelül egy karhossznyi távolságtól kezdődik, ez a határa a fizikai kontaktusnak. Itt már kevésbé érezhető a másik ember illata, de az arca még jól látható. Ekkora távolságot szoktunk tartani házibulikon, baráti vagy akár szakmai összejöveteleken és sok kultúrában ezt a távolságot tekintik a legideálisabbnak az emberek közötti kapcsolatok esetében. A társadalmi zóna az átlagos kapcsolati zóna olyan emberek, esetleg kollégák között, akik kevésbé ismerik egymást. Egymás hangját hallják, tudnak beszélni, de érintkezni nem feltétlen fognak. Ez a távolság az ismeretség fokától is függhet: akit jobban ismerünk, ahhoz közelebb megyünk, mint ahhoz, akit nemrég ismertünk meg. A nyilvános zóna 350 cm-nél kezdődik és tarthat bármeddig, itt hivatalosabban és hangosabban beszélünk, történhet ez például egy előadás során. (Duvernois 2014) Nemek között van eltérés, mert a nők általában közelebb állnak egymáshoz és többször érintik meg a másikat, mint a férfiak. Ha kellemesen szeretnénk érezni magunkat a környezetünkben, akkor ajánlatos a távolságokat betartani.

A távolság mellett az irány is meghatározó az együttműködés szempontjából. Az egymás mellett ülők kifejezik az azonos csoportba tartozásukat, könnyebben dolgoznak együtt ugyanazon a feladaton. Az asztal sarkának két oldalán ülőkre általában szintén a közeli kapcsolat jellemző. Az ellentétes oldalon ülés akkor növeli meg a hatalmi távolságot, ha a felek közé valamilyen határoló elem (pl.:asztal) is ékelődik. Ha a határoló elemtől nagy távolságot vesznek fel a felek, akkor az inkább arra utal, hogy nem kívánnak együttműködni.