3.2.5. Rítusok és szabálykövetés
Az emberi kultúrában megfigyelhető számtalan szokás, bevett viselkedésminta mind olyan egyszerűsítésnek tekinthető, amely a feladatok könnyebb kivitelezhetőségét hivatott elősegíteni (vagy legalábbis valaha ilyen célból jött létre). A mindennapi életben számos olyan csoportszinkronizáló viselkedésminta marad fenn, amely kevesebb döntést, sőt, kevesebb gondolkodást igényel, és nagyjából automatikusan, a szokásnak megfelelően hajthatók végre.Ezeket a szokásokat nevezhetjük rítusnak is. A rítus olyan viselkedéssor, ahol az egyes elemeknek kötött helyük van, és a teljes sorozat végrehajtása nem függ túlzottan a környezet aktuális állapotától. Ebből az is következik természetesen, hogy a rítusok (megszokott viselkedésmintázatok) nagyjából állandónak mondható környezetben válnak be leginkább. A mindennapos emberi rítusra jó példa a reggeli tevékenységek sorozata, melyben a felöltözés, kávéfőzés, mosakodás, a macska megetetése stb. állandó elrendezésben követi egymást.
A korábbiak alapján érdekes kérdésnek tűnhet, hogy vajon a környezetünkbe igen kiválóan beilleszkedett kutya képes-e hasonló szokásokat kialakítani, illetve átvenni az embertől. A kutyákban spontán rítuskialakító képességére jó bizonyítékot szolgáltatnak azok az megfigyelések, amelyek szerint speciális körülmények között a kutya számára önmagában értelmetlen elemeket tartalmazó szokásokat is beépít viselkedéskészletébe.
Egyik kísérletben felnőtt családi kutyák gazdáit kérték meg arra, hogy sétájukból hazatérve változtassák meg addigi szokásukat, és mielőtt belépnének lakásuk ajtaján, tegyenek egy rövid kerülő utat anélkül, hogy a pórázról előzetesen leoldott kutyához bármit is szólnának. A 180 alkalommal megismételt kitérő után a kutyák viselkedése érdekes változáson ment keresztül. Az első és utolsó 30 próba eredményeit összehasonlítva kiderült, hogy a kitérőt demonstráló gazda viselkedésére eleinte a kutyák általában követéssel válaszoltak (t.i. a gazda mögött/mellett oda-vissza végigmentek). A demonstrációs próbák vége felé azonban a kutyák mintegy fele átvette a gazda új szokását, és már a kerülőt demonstráló gazda előtt megtette a kitérőt. További egynegyedük is megváltoztatta eredeti viselkedését, és ahelyett, hogy végigment volna a ’demonstrátor’ után, az ajtóban várta meg míg gazdája visszatér
(Kubinyi és mtsai. 2003, http://kutyaetologia.elte.hu/
A kutyák egy részére jellemző szokás-elsajátítást – mint a szociális tanulás egyik formáját – olyan ’szociális elvárásként’ határozhatjuk meg, melynek lényege, hogy a sorozatos demonstrációk hatására a megfigyelő egyed képes megjósolni a másik viselkedését, és ezt a viselkedést (vagy ezzel komplementer akciót) maga is produkál anélkül, hogy a társas tanulási formák esetében szükséges tényezőként feltételezett jutalom/megerősítés bármilyen formában jelen lett volna. A szociális elvárás jelenségét úgy értelmezhetjük, mint egy olyan adaptációs mechanizmust, melynek révén a komplex emberi szociális környezethez alkalmazkodni kényszerülő kutya egyfajta konfliktus minimalizáló képességre tett szert. Mindez alapvetően szükséges a csoporttársak viselkedésének összehangolásában, és mint közreműködő mechanizmus, szerepe lehet a kooperatív akciók létrejöttében. Összességében úgy tűnik, hogy a képes viselkedési szabályokat felismerni és a helyzetnek megfelelően alkalmazni a klasszikus szociális tanulási helyzetektől merőben eltérő viszonyok között is.