2.1.1.1. Cselekvéses, tapasztaló tanulás
A szenzoros integráció az anyaméhben kezdődik akkor, amikor a magzati agy érzékeli, megtapasztalja az anya testének mozgásait. (Ayres, 1999b) A ló mozgásának érzékelése a lovasterápia legmeghatározóbb tapasztalata. A hason fekvés gyakorlata - amikor a test előredől, s a karjaival a lovas átöleli a ló nyakát -, nagymértékben segíti a szenzoros integráció fejlődését a tapintás, az egyensúlyérzék, valamint a saját testből származó információk összehangolása által. A hason fekvés gyakorlatában a három szenzoros területhez köthető észlelés felerősödik, különösen a lassú mozgás, a lépés során. (Bozori, 2011)
A cselekvéses tanulás a tervezett cselekvés elképzelése, a cselekvés elvégezése az adott szituációban (eközben próbálkozás, keresés, változtatás, rendezés, létrehozás stb.). Például meg kell tervezni a lóra való felszállás menetét vagy a lovon végzendő feladatok mozdulatait. Át kell gondolni a várható lehetőségeket és fel kell készülni a lehetséges szituációkra. Végre kell hajtani a cselekvéseket és a lovon ülve egyensúlyban kell maradni (2.3. ábra). Közben megtörténik a cselekvés folyamatával, céljával, értelmével kapcsolatos megfigyelések, tapasztalatok differenciálása is. Meg lehet beszélni, hogy milyen pozitív (pl. a ló hátára feküdni milyen kellemes élmény), illetve negatív élmények (pl. törökülésben kibillent az egyensúlyából a lovas) adódtak a cselekvések végrehajtása során. Meg kell beszélni, hogy miben kell változtatni ahhoz, hogy többnyire a jó élmények történjenek meg (differenciálás eredményeinek általánosítása). Le kell vonni a tapasztalatot a kellemetlen élményekből is, és meg kell tanulni, hogy egy cselekvést jól át kell gondolni és a végrehajtását kellően meg kell szervezni (tanulási konzekvenciák kiterjesztése nagyobb összefüggésekre). (Mesterházi, 1998)
2.3. ábra: Amikor élmény a feladat [Forrás: saját gyűjtemény]
A gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna foglalkozásokon részt vevő fiataloknál többször előfordult, hogy a későbbiekben nagyobb állatok mellett végzendő munkákat vállaltak, illetve alkalmazták is őket. (Kalina és Rétháti, 2012) A fiatalok megtanulták az állatok körül elvégzendő munkákat, s ez a tapasztalat elegendő volt ahhoz, hogy biztonsággal vállalhassanak munkát a későbbiekben ezen a területen. A lovasok így azt is megtanulhatják, hogy csak akkor tudnak tapasztalatokat szerezni valamiről (pl. az örömmel végzett feladatról), ha annak ők maguk is cselekvő és aktív részesei. A lovasterápiás versenyeken előadható önálló előadás során egy ismert filmzenét (pl.: Szilaj, Dzsungel könyve) is fel lehet dolgozni a gyerekekkel. Az előadásra készült koreográfia a kooperatív magatartást és a társas kapcsolatokat fejleszti azáltal, hogy a gyerekeknek folyamatosan kapcsolatban kell lenniük egymással. Ezen kívül a lovon ülő gyermeknek jól kell egyensúlyoznia, mozgását jól koordinálnia, felsőtestét megtartania ahhoz, hogy a megfelelő, zenéhez alkalmazkodó mozgást kivitelezze. A gyerekeknek, amikor egymást váltják a lovon, figyelniük kell a fel- és leszállás mozdulataira (térérzékelés fejlesztése). Ez a feladat sok ügyességet és jó koncentrációs képességet követel meg a résztvevőktől. Ennél a feladatnál a vesztibuláris ingerek, a nehézségi erő leküzdése, a proprioceptív információk és a taktilis stimuláció megtapasztalása kerülnek előtérbe. (Terhorst, 2001)