6.2. Az intelligencia mérési lehetőségei, az intelligencia kvóciens kialakulása
A mérés érvényességét tekintve fontos kérdés, hogy az intelligenciateszt akkor érvényes, ha az intelligenciát méri, azaz az „intelligencia az, amit az intelligenciatesztek mérnek” (Mérei és Szakács, 1995, 13.). Az intelligencia mérésének egyik első tesztmódszere a Binet-Simon-féle beiskolázási teszt, mely a francia oktatási miniszter kérésére alakította ki Alfred Binet és Theophile Simon. Olyan teszt kialakítását kérte a francia kormány, amelynek segítségével lehetőség van azoknak a lassú felfogású gyermekeknek a kiszűrésére, akik nehezen tudnak lépést tartani a többiekkel a tananyag elsajátításában. Binet szerint a lassabban fejlődő gyerekek eredményei a normál fejlődésmenetű alacsonyabb életkorú, míg a jól teljesítő gyerekek a normál fejlődésmenetű magasabb életkorú gyerekek teljesítményének felel meg (Atkinson és Hilgard, 2005). Binet mentális korban (MK) határozta meg a teszttel kifejezett skála alapmutatóját. A mentális kornak az életkorhoz (ÉK) viszonyított arányát kell tekinteni az intelligencia mértékének William Stern szerint. Az intelligencia mérőszámát intelligenciakvóciensnek, vagy intelligenciahányadosnak, azaz az IQ –nak nevezzük. A Stern által javasolt számítási mód alapján a következőképpen határozható meg: IQ = (MK / ÉK) x 100. Ez a számítási mód gyorsan elterjedt, azonban a későbbiekben finomították, hiszen kimutatták, hogy a mentális kor a korai életkorokban gyorsabban emelkedik, mint később (Cole és Cole, 2005). Majd az intelligenciakvócienst már deviációs IQ-val fejezik ki az 1960-as évektől, nem hányadosként, hanem „score”-ként állapítják meg az intelligencia mértékét. A tesztekben a vizsgált személy teljesítményértékéhez egy standard táblázatban IQ-értéket rendelnek, azaz a teljesítményt így már nem a személy saját életkorához, hanem a vele egy életkori csoportba tartozó személyek átlageredményéhez viszonyítják, a statisztikai eloszlás alapján (Mérei és Szakács, 1995). Az intelligenciahányados eloszlása a populációban normális eloszlást követ, azaz egy haranggörbével ábrázolható, az átlagértékhez 100-as IQ-t rendelünk, míg az egységnyi szóráshoz 15-öt. A populáció legnagyobb százaléka a 100 IQ pontszám körüli övezetbe tartozik, azaz a -1 és a +1 szórás közötti övezetet nevezzük átlagövezetnek, itt helyezkedik el az emberek nagy többsége, tehát a 85 és a 115 IQ pontszám közötti övezetben található az emberek kb. 68,2%-a (Csépe, Győri és Ragó, 2008). Az ettől eltérő IQ tartományok az átlagövezethez képest szimmetrikusan helyezkednek el, ahogyan az a 3. sz. ábráról leolvasható. A -2 szórásérték alatt, azaz a 70-es IQ érték alatt már értelmi fogyatékosság kategóriáját jelzi (Lányiné, 2012).
6.1. sz. ábra: Az intelligenciahányados populációbeli gyakorisági eloszlása (Csépe, Győri és Ragó, 2008; 15.1. ábra, internetes forrás: http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/2011_0001_520_altalanos_pszichologia_3/ch18.html)