5.2. A megfigyelés szerepe a komplex vizsgálatokban

A dokumentumelemzés, a kikérdezés és a próbamódszerek mellett a megfigyelés is fontos szerepet játszik a komplex állapotfelmérésben. A megfigyelés iránya a diagnosztikus tevékenységben a vizsgált egyén megjelenése, beszéde és nyelvhasználata, érzékszervi működése, motóriuma, figyelme, a feladathelyzettel kapcsolatos attitűdje, érzelmi állapota és hangulata, illetve az esetleg szokatlan viselkedése. A vizsgálat során a vizsgálat teljes időtartamában, irányított és kötetlen helyzetben is történik (Mészáros, 2014). Ugyanakkor a megfigyelés társas helyzetben, illetve a vizsgálati helyzetben, szülővel együtt és szülő nélkül is rendkívül fontos. A megfigyelt viselkedésjegyeket mind mennyiségi, mind minőségi szempontból szükséges elemezni (Szabó és Vámos, 2012). A diagnosztikus folyamatban nem mindig van mód a személyiségvizsgálatra, ugyanakkor a gyermek megismeréséhez szükséges a személyiség tanulmányozása, mely elsősorban a beleélő és céltudatos megfigyelés eszközével történhet. A beleélés jelen helyzetben azt jelenti, hogy a vizsgált egyénhez illeszkedő, a gyermek helyzetébe belehelyezkedő attitűdre van szükség (Pálhegyi, 1983). A céltudatosság pedig inkább a megfigyelés szempontjaira utal, melyeket a következőkben ismertetünk Pálhegyi (1983) összefoglalója alapján:

• Kapcsolatteremtés:
  • az együttműködés előfeltétele
  • milyen könnyen, gyorsan valósítható meg, mennyire tartós
  • ha nehezen alakítható ki, fontos támpont, hogy milyen eszközzel lehetséges
  • a szülő vagy gondviselő jelenléte hogyan befolyásolja
• Kooperáció:
  • a kooperáció színvonala és tartalma
  • jó kooperáció, ha a vizsgált személy elfogadja a tevékenység irányítását, érdeklődésének terelését
  • az együttműködés tartóssága, fenntartásának módjai
• Feladathelyzethez történő alkalmazkodás:
  • nem lehetséges a kapcsolatteremtési és kooperációs készség nélkül
  • magatartásszabályozás, viselkedési érettség
  • függ:
• életkortól, érettségtől
• előélettől, tapasztalatoktól
• környezetének nevelői attitűdjétől
• intézményes neveléstől
• Önállóság foka a feladatvégzésben:
  • döntőek a környezeti tényezők
  • igényli-e és milyen mértékben a segítséget, az állandó kontaktust, ellenőrzést, biztatást
  • differenciáldiagnosztikában fontos támpont

• Motiváció: mi indítja tevékenységre, mi tartja fent azt, pl.
  • szociális siker
  • funkcióöröm
  • presszió szükségessége
  • igényszint
  • siker és kudarc hatása
  • telítődés, monotóniatűrés
  • nem differenciáldiagnosztikai értékű, de az alkalmazkodó viselkedés megismerése szempontjából fontos
• Szorongás: az alkalmazkodás dinamikus tényezői
• Hangulat és temperamentum:
  • a gyereket övező emocionális légkör
  • alaptónusnak (azaz vonás) vagy pillanatnyi állapotnak köszönhető
  • agresszív megnyilvánulások, frusztráció, szorongás megfigyelése
• Énkép és önértékelés: fejlődése jelentős mértékben a „szociális tükör” függvénye, azaz a gyermek környezetének a gyermek viselkedésére adott reakció függvénye
• Egyéb magatartási és érzelmi megnyilvánulások
• A személyiségvizsgálatok eredményei

A személyiség megfigyelésével az egyik fő cél, hogy az észlelt magatartási rendellenességek elsődlegesek-e és ennek következményeként alakulnak ki a tanulási problémák, vagy éppen a tanulási problémából adódnak-e a magatartási rendellenességek, azaz másodlagosak vagy harmadlagosak. Ennek megállapításához szükséges a pszichológus és a gyógypedagógus együttműködése, konzultációja. A megfigyelés esetében fontos követelmény, hogy ne legyen mechanikus, illetve a nevelésre vonatkozó javaslat is szerepeljen a személyiség megfigyelésének leírásában (Pálhegyi, 1983).