- Médiaelmélet
- Bevezető
- I. Médiaelméleti alapismeretek: alapfogalmak, területek, feladatok
- II. Médiaelméleti alapismeretek: szereplők, színterek, folyamatok
- III. Médiatörténeti alapismeretek: a nyomtatott sajtó
- IV. Médiatörténeti alapismeretek: a fényképezés és a film
- V. Médiatörténeti alapismeretek: a rádió és a televízió
- VI. Az újmédia világa
- VII. Új jelenségek, átalakulások a média világában
- VII.1. A médiafogyasztási szokások megváltozása és a médiaszakmák
- VII. 2. Új jelenségek a médiában: tabloidizáció, infotainment, transzmédia
- VII.3. A média teremtette virtuális valóság és annak dilemmái
- A VII. fejezet összefoglalása
- A tananyag elsajátítását segítő feladatok
- A tananyag elsajátítását ellenőrző kérdések
- VIII. A média hatása
- IX. A média etikai vonatkozásai és szabályozása
- X. Média és vizualitás
- X.1. A fizikai képek jelentőségének növekedése és a média térnyerése
- X.2. A vizuális kultúra, a vizuális művészet és a média viszonya
- X.3. A média hatása a művészetre
- X.4. Médiatechnológia és művészet, intermédia, multimédia-művészet
- A X. fejezet összefoglalása
- A tananyag elsajátítását segítő feladatok
- A tananyag elsajátítását ellenőrző kérdések
- Felhasznált irodalom
X.3.2. Az ábrázoló művészet átalakulása
Az a tény, hogy a látható valóság leképezésének már nem az ecset, a ceruza vagy a véső a kizárólagos eszköze, alapjaiban rengette meg a képzőművészetet.
A fotográfia hatása alól nem tudták kivonni magukat a festők sem. Voltak, akik megpróbáltak versenyre kelni vele, mások újabb eszközt láttak benne, mint a reneszánsz festők a camera obscurában. Utóbbi csoportba tartozott például Munkácsy Mihály, aki fotótanulmányokat készített többek között a híres Krisztus-trilógiájához. Munkácsynak azonban kortársa volt például Claude Monet és más impresszionista festők, akik inkább valami olyasmit szerettek volna nyújtani, amit a fotográfia sosem tud: az érzéki benyomásokat, a látvány keltette hangulatokat vitték vászonra vagy papírra, egyre kevésbé törődve a dolgok valósághű körvonalaival és anyagiságával. Megindult a forrongás, újabb és újabb irányzatok születtek. Bizonyos nézőpontból tekintve az ezerarcúvá váló képzőművészet bámulatos virágzásnak indult, más szemszögből szemlélve azonban válságba jutott, hiszen (talán) elérkezett végső kereteiig, melyeket már nincs hová feszíteni. Piszoár mint műalkotás, (Marcel Duchamp), egyszínű vászon (Yves Klein), üres képkeret a falon (Andy Warhol) stb. − hová tovább, művészet? − tették fel a kérdést sokan, és teszik fel azóta is újra meg újra.
A fényképezés széleskörű elterjedése óta azonban eltelt egy bő évszázad. Ezalatt − ha nem is állíthatjuk biztosan, hogy a képzőművészet megtalálta a helyét − mindenesetre az alkotók hozzászoktak ahhoz az állapothoz, hogy a valóság leképezését nem tőlük várja a társadalom. Művészi alkotások pedig ennek tudatában is születnek, mennyiségük sem esett vissza, sőt. (Más kérdés, hogy hatásuk volumene milyen a művészettörténet korábbi korszakaiban készült alkotásokhoz viszonyítva.)