- Médiaelmélet
- Bevezető
- I. Médiaelméleti alapismeretek: alapfogalmak, területek, feladatok
- II. Médiaelméleti alapismeretek: szereplők, színterek, folyamatok
- III. Médiatörténeti alapismeretek: a nyomtatott sajtó
- IV. Médiatörténeti alapismeretek: a fényképezés és a film
- V. Médiatörténeti alapismeretek: a rádió és a televízió
- VI. Az újmédia világa
- VII. Új jelenségek, átalakulások a média világában
- VII.1. A médiafogyasztási szokások megváltozása és a médiaszakmák
- VII. 2. Új jelenségek a médiában: tabloidizáció, infotainment, transzmédia
- VII.3. A média teremtette virtuális valóság és annak dilemmái
- A VII. fejezet összefoglalása
- A tananyag elsajátítását segítő feladatok
- A tananyag elsajátítását ellenőrző kérdések
- VIII. A média hatása
- IX. A média etikai vonatkozásai és szabályozása
- X. Média és vizualitás
- X.1. A fizikai képek jelentőségének növekedése és a média térnyerése
- X.2. A vizuális kultúra, a vizuális művészet és a média viszonya
- X.3. A média hatása a művészetre
- X.4. Médiatechnológia és művészet, intermédia, multimédia-művészet
- A X. fejezet összefoglalása
- A tananyag elsajátítását segítő feladatok
- A tananyag elsajátítását ellenőrző kérdések
- Felhasznált irodalom
VIII.3.5. A médiaagresszió kutatói
Albert Bandura már az 1960-as évek elején kísérletekkel bizonyította, hogy az agresszív modellek megfigyelése – akár élőben, akár a tévé képernyőjén – jelentős mértékben fokozza a tévéző gyermek agresszív késztetéseit.[1]
Erdélyi Ibolya a téma egyik első hazai kutatója. (A televízió a családban, 1988.) Figyelmeztet: a családokban a tv megszabja a napirendet, beleszól a vacsora időpontjába, vagy éppen a tanulás, játék lefolyásába.
George Gebner, a téma egyik vezető (magyar származású) kutatója nem azt tartotta a médiaerőszak legnagyobb veszélyének, hogy közvetlen módon erőszakot vált ki a befogadóból, hanem azt, hogy átalakítja, torzítja a világról alkotott elképzelésünket. Gebner megkülönböztette a régi, például a népmesékben tetten érhető, szelektíven alkalmazott és dramaturgia által motivált agressziót a kereskedelmi céllal előállított, öncélú, ok-okozati összefüggésektől mentes ún. vidám erőszaktól, amely happy enddel végződik.[2]
Marcel Frydman 1993-as kutatásaival[3] alátámasztja, hogy az erőszakos filmek látványa jelentősen és szignifikánsan növeli a gyermek vagy a serdülőkorú agresszivitását, amennyiben az nincs felkészítve a látottakra. Tanulmányával nyilvánvalóvá teszi a pedagógusok közvetlen érdekeltségét a témában: pedagógiai módszereket kell kidolgozni annak érdekében, hogy a gyerekeket felvértezzük a befolyásoló törekvések ellen. Frydman volt az egyik első, komplex prevenciós programot kidolgozója.
[1] Bandura, A. & Ross, D. & Ross, Sh. A. ([1963] 1981) Film által közvetített agresszív modellek utánzása. In: Csepeli György (szerk.) Csoportlélektan. Budapest, Gondolat, 515–525. old.
[2] Gebner, George: A média rejtett üzenete. Budapest, Osiris Kiadó & MTA–ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoport, 2000.
[3] Marcel Frydman: Televízió és agresszió című könyvében. Pont Kiadó, Budapest, 2004.