Skip navigation

III.1.1. Bevezető

Ebben a fejezetben sportadatbázisok felépítésével, használatával, illetve azoknak a sportmenedzsment területén történő alkalmazásával ismerkedünk meg.

Magyarország Kormánya 2013-ban hozott határozatban felhatalmazta a Magyar Diáksport Szövetséget egy olyan projekt létrehozására, melynek célja az iskolai testnevelés és sportműveltség területeinek a fejlesztése az egész ország területén.
A projekt egyik kutatás-fejlesztési területe az volt, hogy az eddig meglévő, ám iskolánként eltérő mérési felületek helyett, hozzon létre egy, a magyar iskolarendszerben egységesen működtethető, egészségközpontú fittség mérési rendszert. Ez a rendszer a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt, azaz a NETFIT elnevezést kapta.

Forrás: mdsz.hu

A rendszer megalkotásában fontos szerepet játszott az is, hogy a Nemzeti Együttműködés Programja előírja, hogy a közoktatásban be kellett vezetni a mindennapos testnevelést és ehhez kapcsolódóan évenként egyszer egységes fizikai felmerést kell tartani, melynek eredményeit a NETFIT rendszerében kell közzétenni az intézményeknek.

A mérésekhez szükség van speciális eszközökre, mérőműszerekre, amelyeket a Magyar Diáksport Szövetséges ingyenesen biztosított minden közoktatási intézmény számára.

Mostanra 3700 iskola, 800 ezer tanuló és 13 ezer pedagógus használja a NETFIT rendszerét.