Munkanélküliség közgazdaságtani megközelítése
A munkanélküliség előzőekben bemutatott kétféle számbavételi módszertana nem mutatja meg, hogy milyen okok állnak a munkanélküliség mögött és arról sem ad információt, miért lehet hosszú távú jelenség a munkanélküliség, pusztán felméri a munkanélküliek számát.
Hogyan lehetséges, hogy munkanélküliség jelensége tartósan fennmarad? Más javak piacain az ármechanizmus biztosítja az egyensúlyt. Azt várnánk, hogy ez a munkapiacon is így működik: a munka túlkínálata esetén mérséklődnek a bérek, ezzel a munka iránti kereslet nő, a munkavállalási hajlandóság pedig csökken. Ezen a piacon ugyanakkor ez nem így alakul. Még akkor is vannak emberek munka nélkül, amikor a gazdaság növekszik. A piaci mechanizmus gördülékeny működéséhez az szükséges, hogy a szereplők sokrétűen informáltak legyenek a kereslettel, kínálattal kapcsolatban (a tökéletes verseny modelljében például a vevők és az eladók tökéletes informáltságát feltételeztük). A munkanélküliség egy bizonyos állandó szintje jórészt a hiányos informáltságból fakad, a tartós munkanélküliség fennmaradásához ugyanakkor az ármechanizmus működését akadályozó kormányzati és szakszervezeti beavatkozások (pl. a minimálbér szabályozása), illetve a munkáltatók megfontolásai járulnak hozzá.
Minimálbér, szakszervezetek és munkanélküliség
A foglalkoztatottak túlnyomó része a legtöbb országban többet keres, mint a törvényileg előírt bérminimum (ez Magyarországon 2015-ben nettó 68 775 Ft). Az ő munkapiaci helyzetükre ennél fogva a minimálbérre vonatkozó előírások nincsenek hatással. Bizonyos foglalkoztatási csoportokban azonban ez az állami beavatkozás (a minimálbér előírása) azt eredményezheti, hogy a bérek nem képesek az egyensúlyi szintre csökkenni. A munkáltató ugyanakkor nem fog többet fizetni az alkalmazottnak, mint amennyivel az hozzájárul a létrejövő termelési értékhez, magasabb bérfizetési kötelezettség esetén így inkább lemond az alkalmazásról. Az ilyen eredetű egyensúlytalanság leginkább az alacsony képzettségű és munkatapasztalattal nem rendelkező munkavállalókat érinti. Lehetnek tehát csoportok, akiket a minimálbér-előírások rosszabb helyzetbe hoznak: vagy egyáltalán nem lesz állásuk, holott alacsonyabb bérért is hajlandók lennének dolgozni, vagy olyan helyen és módon vállalnak munkát (tipikusan a feketegazdaságban), amelyet egyébként nem választottak volna.
Az egyensúlyinál magasabb bérek egy másik szokásos magyarázata a szakszervezetek szerepére hivatkozik. A szakszervezet a munkavállalók érdekvédelmi tömörülése, amely általában magasabb bérek, kedvezőbb munkakörülmények kiharcolását tekinti fő céljának. A szakszervezetek sztrájkkal való fenyegetőzése ráveheti a vállalatot a bérek emelésére (hiszen a sztrájk komoly bevételkiesést okozhat). Ugyanakkor, ha ezzel a bér az egyensúlyi szint fölé emelkedik, csökkeni fog a keresett munka mennyisége, míg a kínálat nő. Így a dolgozók egy része jól jár, míg mások munka nélkül maradnak. Hozzá kell tenni, hogy a szakszervezeti szervezettség szintje nagyon változó a különböző országokban, ma csak a skandináv országokban közelíti meg a hatvan százalékot, jellemzőbb a 20% körüli-alatti szervezettségi szint. Magyarországon a munkavállalók 10-12%-a szakszervezeti tag, jellemzően az állami, önkormányzati tulajdonú munkáltatóknál, míg a versenyszférában ezt 4-5%-ra teszik. A szakszervezeti aktivitás a sztrájkok számával is mérhető, hazánkban ez az elmúlt években alig volt tapasztalható, mértéke a szó legszorosabb értelmében mérhetetlenül alacsony. (www.munkajog.hu)
2011 előtt a minimálbérre vonatkozó javaslattétel az Országos Érdekegyeztető Tanács feladatköréhez tartozott, ahol a munkaadók szövetségei (pl. Munkáltatók és Gyáriparosok Országos Szövetsége), a munkavállalói oldal érdekképviseleti szervezetei (pl. Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége) és a kormány képviseltette magát. Utóbbi jellemzően csak közvetítő szerepben jelent meg, bár voltak olyan évek, amikor ebből a szerepből kilépett. 1999-ben pl. a munkáltatók és a munkavállalók megegyeztek volna a minimálbér 25500 Ft-ra történő emelésében, a kormányzat azonban ragaszkodott a 25000 Ft-hoz. Arra, hogy a kormányzat ne támogatta volna a két oldal közös javaslatát, korábban alig volt példa. Végül a kormányzat a másik két oldal erőteljes nyomásának engedve elfogadta a magasabb javaslatot. Külön érdekessége a történetnek, hogy alig pár hónapra rá a kormány bejelentette, hogy 2001-re 40 ezer Ft-ra akarja emelni a minimálbért. Míg eddig amellett kardoskodott, hogy a minimálbér csak nagy óvatossággal emelhető, most hirtelen 57%-os minimálbér-emelésre tett javaslatot, ami ellen mind a munkaadói, mind a munkavállalói oldal tiltakozott. Utóbbi azért, mert bár béremelést szerettek volna elérni, nem ilyen mértékűt. A szakszervezetek úgy gondolták, a kisebb vállalkozások ezt nem tudják majd kigazdálkodni, ami elbocsátásokhoz vezet. (Tóth 2001)
Forrás: http://www.munkajog.hu/rovatok/munkahely/eljohet-e-a-szakszervezeti-reneszansz;Tóth 2001
A közgazdasági szakirodalom többféle munkanélküliségi típust is megkülönböztet (Kovács 2010, Meyer – Solt 2007). Az egyik lehetséges felosztás szerint létezik önkéntes és kényszerű munkanélküliség. Az előbbi esetben az egyén maga dönt úgy, hogy nem kíván munkába állni (pl. adott bér mellett), vagy éppen két állás között van, munkahelyet vált. Kényszerű munkanélküliség esetén bár az egyén szeretne elhelyezkedni adott feltételek mellett, de nem tud.
Az önkéntes munkanélküliség egyik fatája a súrlódásos (frikcionális/frikciós) munkanélküliség: az egyén azért van munka nélkül, mert éppen állást vált, ez tehát az önkéntes munkahelyváltásból adódó munkanélküliség. Egy „súrlódásmentes” világban az információk, emberek és feladatok akadálytalanul találnának egymásra. A valóságban azonban ez az egymásra találás időbe telik. A potenciális munkavállalók eltérő képességekkel, várakozásokkal, ambíciókkal rendelkeznek, ahogyan az egyes állások is más és másfajta tulajdonságokat igényelnek. Az információk lassan terjednek. A súrlódásos munkanélküliség azt jelenti, hogy elvileg létezik az állás és létezik az annak betöltésére alkalmas személy, csak némi időre van szükség ahhoz, hogy találkozzanak. A gazdaság folyamatos átalakulásban van, vállalatokat zárnak be, újak alakulnak, egyes termékek iránt csökken a kereslet, mások esetében nő, egyes régiókban nagy számban teremtenek új állásokat, másokban elküldik az embereket és így tovább. Mindig akadnak olyan emberek, akik éppen két állás között vannak. Az effajta munkanélküliség az információáramlás felgyorsulásával csökkenhet. A munkaközvetítő intézmények vagy vállalkozások éppúgy segíthetnek, mint az internet vagy az információáramoltatás más, korszerű csatornái. Ez a típusú munkanélküliség jellemzően rövidebb ideig tart és azon gazdaságokban is jelen van, amelyek növekednek.
A munkanélküli segély és a súrlódásos munkanélküliség
A munkanélküliek pénzbeli ellátása számos közgazdász szerint növeli a súrlódásos munkanélküliséget, egyszerűen azzal, hogy segít átvészelni a jövedelemmentes heteket, hónapokat, így az alkalmasabb, jobban fizető állások megtalálására több időt biztosít.
A kényszerű munkanélküliség lehet pl. konjunkturális vagy strukturális munkanélküliség (Meyer – Solt 2007).
A konjunkturális (ciklikus) munkanélküliség esetén a gazdaság rossz állapotából, a termékek, szolgáltatások iránti elégtelen keresletből következik az, hogy kevesebb munkásra, foglalkoztatottra van szükség. Ezzel az állapottal szembesült hazánk a rendszerváltás után, amikor az exportpiacok összeomlása miatt drasztikusan csökkent a kereslet, ami a munkanélküliség gyors növekedéséhez vezetett.
A gazdaságban – mint minden élő, organikus rendszerben – fellelhető egyfajta természetes ciklikusság: recessziók és fellendülések követik egymást, amelyek alapja sokféle lehet. A recesszióban csökken a kereslet, csökken a termelés, nő a munkanélküliség, a fellendülés időszakában jellemzően mindennek a fordítottja történik. Ahogy egy-egy vállalat által alkalmazott munkaerő mennyiségét vissza lehet vezetni a vállalat termékei iránti kereslet alakulására, ugyanúgy a nemzetgazdaság szintjén vizsgált foglalkoztatottságot is a gazdaság összkibocsátása iránt megnyilvánuló kereslet változásaira.
A strukturális munkanélküliségesetén a munkakereslet és a munkakínálat szerkezetében eltér egymástól: bizonyos ágazatokban túlkínálat van munkaerőből, míg az új vagy gyorsan növekedő ágazatokban keresik a munkaerőt, munkaerőhiánnyal küzdenek. Ez a típus részben orvosolható átképzéssel, de ez is hosszabb időt vehet igénybe (pl. az informatikus vagy orvoshiány nem ellensúlyozható azzal, ha túlkínálat van pedagógusokból), de csökkentése segíthető jól működő munkaerő-piaci információs rendszerekkel is. A strukturális munkanélküliség szintén jelen lehet növekvő gazdaságokban.
Bár általában feltételezzük, hogy a gazdasági növekedés a munkanélküliség csökkenését és a foglalkoztatás növekedését, míg a gazdasági visszaesés a munkanélküliség növekedését vonja maga után, azaz a munkapiaci folyamatok bizonyos késéssel ugyan, de követik a kibocsátás változásait, ez nem feltétlenül van így. Az utóbbi évek válságait elemezve szakemberek azt figyelték meg, hogy a válságból való kilábalást jelző GDP növekedés nem jelentett automatikusan foglalkoztatás növekedést is. A kibocsátás növekedését egyre lassabban és kisebb mértékben kíséri a foglalkoztatás növekedése, és a munkahelyteremtés nélküli növekedés (jobless growth) komoly gondokat okozhat a fejlett országok munkapiacain.
Forrás: Jaimovich – Siu 2012
Hogyan tudja csökkenteni a kormányzat a munkanélküliséget?
A következőkben említett eszközök közül többel próbálkozott a hazai kormányzat is, hogy mérsékelje a munkapiacra nehezedő nyomást. Egyrészt csökkentheti a munkakínálatot pl. a korai nyugdíjazás elősegítésével, nagyvonalú rokkantnyugdíjazási rendszerekkel (bár ennek számtalan egyéb negatív következménye lehet, hiszen nő az inaktívak száma). Csökkenthető a munkaerőpiacra frissen belépők száma azzal, hogy kinyitják a felsőoktatást, több finanszírozott helyet biztosítanak, vagy kedvezményes hitellehetőségeket a tanulmányok folytatásához. Csökkenthető a munkakínálat azzal is, ha a kormány gazdaságpolitikája a nominálbérek növekedését meghaladó inflációt idéz elő, így csökkennek a reálbérek, ez pedig csökkenti a munkavállalási hajlandóságot (bár itt is számolni kell további negatív következményekkel).
A munkakínálat csökkentése mellett a munka keresleti oldalára is hatást gyakorolhat a kormányzat, pl. azáltal, hogy állami beruházásokat indít. Olcsóbbá is teheti az alkalmazást azzal, ha csökkenti a munkabérek adó- és járulékterheit, ezt általában a munkaerőpiacon hátrányos helyzetűnek minősülő csoportok (pl. alacsony iskolai végzettségűek, megváltozott munkaképességűek) esetén szokta megtenni. Áttételesen az is a keresleti oldalra hat, ha a kormány növeli a transzfereket (nyugdíjak, pénzbeli támogatások), így nő a termékek iránti kereslet, ami növeli a munkaerő iránti keresletet. Egységnyi kormányzati többletkereslet a multiplikátor-hatás révén önmaga többszörösével növeli meg a makrokeresletet, hiszen a kormányzati többletvásárlás többletjövedelmeket generál, amelyek újfent keresletté válnak. A kormányzati többletvásárlásokat ugyanakkor finanszírozni is kell. Ezt két módon lehet megtenni: vagy az adóbevételeket kell növelni, vagy a kormányzatnak hitelt kell felvennie.