A vállalat
Egy tömör megfogalmazásban: „vállalatok azért léteznek, hogy kihasználják a csoportos, azaz több ember munkájára épülő termelés előnyeit, miközben minimalizálják a szerződéskötés költségeit.” (Hirshleifer – Glazer – Hirshleifer 2009, 204. o.).
A legegyszerűbb termelési folyamat is emberek együttműködését igényli. Az együttműködés nemcsak akkor hasznos, ha külön-külön az egyes emberek képtelenek lennének megoldani bizonyos feladatokat (pl. egy nehezebb tárgy felemelését), hanem azokban az esetekben is, amikor a munkamegosztás „csupán” növeli az együttes termelékenységet. Ma a leghétköznapibb termékek előállításában is emberek százai, ezrei működnek közre. Az együttműködést elvileg egy sokoldalú szerződésben is szabályozhatnák az azonos státuszú szereplők, de egy ilyen szerződés kimunkálása, megkötése, betartásának ellenőrzése hallatlanul magas költségekkel járna. A vállalat intézménye lehetővé teszi a többoldalú, egészen specifikus szerződések jóval egyszerűbb, kétoldalú és részben általánosabb szerződésekkel való felváltását. Minden közreműködő a vállalattal (a vállalatvezetéssel) köt kétoldalú szerződést, s e szerződések egy része általánosabb felhatalmazást ad a szerződő felek egy része (az alkalmazottak) vonatkozásában azok mindennapi tevékenységének külön szerződés nélküli megszervezésére, irányítására. A tranzakciós költségek (a szerződéskötés, a szerződés betartatásának költségei stb.) alapján dől el az is, hogy egy-egy tevékenység megszervezése a vállalaton belül (alkalmazottak) kerül sor vagy a kérdéses teljesítményt (pl. egy alkatrészt) a piacon szerzi be a vállalat.
A vállalat vezetése személyileg nem feltétlenül egyezik meg a vállalat tulajdonosaival.
A modern nagyvállalatok, részvénytársaságok esetében nagyon sok résztulajdonosa lehet a cégnek, akik azonban az irányításban közvetlenül nem vesznek részt, azt a fizetett menedzsmentre bízzák. A társasági formában működő vállalkozásnak számos előnye van. Mindenekelőtt lehetővé teszi, hogy a tulajdonosok az önmagukban esetleg működésképtelen méretű megtakarításaikat – a költséges hitelpiacot megkerülő módon – összeadva, egyáltalán megvalósíthassák a szükséges méretű beruházást. Másodszor, a társasági formából fakadó korlátolt felelősség mentesíti a befektetőket a részesedésükön túlmenő vagyonuk kockáztatásától. A részvényes csupán a társaságból rá eső vagyonát veszítheti el, ha a cég tönkremegy, a magánvagyonát nem kockáztatja. A társasági forma lehetővé teszi továbbá, hogy bármely tulajdonos – a részesedésének átruházásával – anélkül szálljon ki a cégből, hagyja el akár a kérdéses iparágat is, hogy ez a vállalat működésében fennakadásokat okozna. S végül, a társasági forma arra is módot ad, hogy a tulajdonosok a tőke működtetése során ne saját – gyakran kétséges – vezetői képességeikre hagyatkozzanak, hanem azt profi menedzserekre bízzák.