Skip navigation

Infra szauna

Az infrakabin hasonló, de mégis más, mint a napfény. Az infrasugárzás - akár a Napé- szinte veszteség nélkül hatol át a levegőn, de a mikrohullámú sütőkhöz hasonlóan minden útjába kerülő szilárd tárgyat felmelegít, így az emberi testet is.

Az infrasugárzó az infrakabin lelke. Ez meghatározott hullámhosszúságú, szemmel nem látható sugarat bocsát ki, amely a levegőn és a bőrön áthatolva egészen a belső szervekig jut. Az emberi test a kibocsátott sugarak 95%-át képes elnyelni, ez váltja ki a melegítő hatást az izomszövetekben és a belső szervekben. 

Testünk belülről kifelé melegszik az infrasugárzástól. A finn szaunával ez fordítva történik, a levegő először a bőrt melegíti, a meleg kívülről befelé terjed a testben. A hatás mindkét esetben azonos, a fokozott meleghatás a test szabályzó rendszerét működésbe hozza, izzadság párologtatásával a bőrt, a testet hűteni próbálja. Testünkből így salakanyagok távoznak, felfrissülünk, újjáéledünk. Az infrakabin hatékony, mégis kíméletesebb a hagyományos szaunánál. Hőmérséklete csupán 40-60 °C, ezért azok is nyugodtan használhatják, akik nem kedvelik a magas hőmérsékletet. Használhatják szívbeteg és magas vérnyomással rendelkező személyek is. Kitűnően alkalmas gyulladásos megbetegedések orvoslására.

Gyógyító hatásai:

A mély hő segíti a véredények kitágulását, amely megkönnyebbülést és gyógyulást hoz az izmoknak és az enyhe szöveti sérüléseknek. Európában a hipertermiás terápia széles körben alkalmazott az izületi gyulladástól szenvedő betegek kezelésében.

Az infravörös terápiát hatékonyan alkalmazzák Japánban nyáktömlõ gyulladás, reumás izületi gyulladás, hátfájás, isiász, lumbágó, fejfájás, görcsök, rándulások és más izom vagy csontbántalmak esetén. Az infravörös szaunákkal az öregkori merevség és fájdalmak sok fajtája csökkenthető vagy megszüntethető.

A megélénkült vérkeringés stimulálja a verejtékmirigyeket, ezáltal megszabadít a testben felhalmozódott mérgektől és salakanyagoktól. A napi verejtékezés segít a méregtelenítésben és a testet megszabadítja a rákkeltő hatású nehézfémek valamint az alkohol, nikotin, és koleszterin lerakódástól.

Az Infraszauna lágy melegében eltöltött pár perc felér egy kiadós masszázzsal, amely kellemesen feszültségoldó hatással van a feszült idegekre és izmokra. A kabinból kilépve testileg és szellemileg egyaránt felfrissülve és megerősödve folytathatja mindennapjait. A hipertermiás terápia az egyik dolog, amely jelentõsen megnöveli a növekedési hormon szintjét, mely fontos a test szöveteinek karbantartásában, beleértve a test izmait. A krónikus fáradékonyságban szenvedő betegeknél a hipertermiás terápia segít helyreállítani a vegetatív idegrendszer helyes működését.

Mialatt a verejtékezés fokozódik, hogy lehűtse a testet, a  szív  erősebben dolgozik, mialatt a vérkeringése megélénkül. Ezzel ugyanazt a hatást lehet elérni, mint a folyamatos sporttevékenységgel. A szívdobogás frekvenciája, a kardiológiai ellátás és a metabolikus frekvencia javul, mialatt a diasztolikus vérnyomás csökken. Az Infra-szauna mély stimuláló hatása által emelkedik a test hőmérséklete, mesterséges láz alakul ki. Miközben a test elkezd a láz ellen védekezni, természetes módon erősödik az immunrendszer. A nehézfémek és mérgek eltávolítása a megerősödött verejtékezés kiváltotta salaktalanítás együttes hatása javítja a használók általános egészségi állapotát, csökkenti a betegségre való hajlamát.

35-55 C hőmérséklet között sokkal biztonságosabb és kellemesebb hőmérsékleten dolgozik, mint a hagyományos szaunák. A hosszúhullámú infravörös sugárzás 3,5-4 cm mélyen az izomrostokba hatol. Ennek hatására a normálisnál 3-4-szer erősebb verejtékképződés tapasztalható. 

A kozmetikusok és a kozmetológusok rutinszerűen alkalmazzák programjukban a napi infra-szaunázást, hogy a cellulitot csökkentsék. Mivel a Infraszauna infravörös sugarai mélyen a bõr alá hatolnak, a narancsbõr ily módon történő kezelése sokkal eredményesebb, mint  hagyományos módszerekkel. 

Megélénkült vérkeringés stimulálja a verítékmirigyeket és ez által megszabadít a mérgektől és a salakanyagoktól. Ma már Magyarországon is felismerték az infrakabinok jelentőségét a kozmetikában és a gyógyászatban egyaránt.

Az Infra-szaunában egyszerre megy végbe a verejtékképződés és a kalóriaégetés, miközben vérkeringése felélénkül. Egy átlagos kondícióban lévő személy egyetlen szaunázás után csaknem 500 gr verejtéket képes kibocsátani és eközben 300-600 kalóriát elégetni. Ez a hatás az Infraszaunát a hagyományos szaunákkal összehasonlítva akár 300%-kal is hatásosabbá teheti. Ez a sugárterápia segíthet lerövidíteni a megfázásból vagy influenzából való felépülés idejét, és gyorsabb reakcióra készteti az immunrendszert. Tapasztalat mutatja, hogy gerjeszti a test természetes gyógyulási folyamatát.