7.7 Kisgyermekből kisiskolás (Olvasmány)
Sztanáné Babics Edit: Az olvasási képesség fejlődése az olvasástanulás kezdeti szakaszában. Eötvös József Főiskolai Kiadó, Baja. 70-73.
Óvodáskorú a gyermek 3-6 éves koráig. Ez az időszak sajátos tevékenységrendszerével nem arra hivatott, hogy iskolára készítsen fel, hanem arra, hogy megteremtsék a szülők és a nevelők a szükséges feltételeket a gyermekek fejlődéséhez, az érés, a fejlődés, az élettevékenységek, a játék általi személyiségfejlődés során válik alkalmassá a gyermek az iskolai életre (óvodapedagógusok körében sokat vitatott és ma sem teljesen lezárt téma a fenti állítás).
Milyenek is a kisgyermekek?
A következő funkciók területén figyeltem a hospitálások alkalmával a fejlődési jellemzőket és az óvodapedagógusok elvárásait: önkiszolgálás, testápolás, kapcsolatteremtés, kapcsolattartás, beszédértés, beszédhasználat, műveleti gondolkodás, irodalmi, ének-zenei, vizuális fejlesztés, környezetismeret-környezetkultúra és testi fejlesztés. „2 és 6 éves kor között a gyerekek mentális és társas élete teljesen átalakul a nyelv használatának és megértésének robbanásszerűen növekvő képessége következtében.” (Cole–Cole, 2001. 294.)
A nyelv elsajátítása, a beszéd, a másokkal való kommunikáció, a több forrásból táplálkozó fejlődés az, ami elsősorban jellemzi a gyermeket.
Vigotszkij a nyelvi fejlődéssel kapcsolatban állítja (Cole–Cole, 2001. 329.), hogy a nyelv és a gondolkodás közti kapcsolat nem állandó, az első két évben nagyjából párhuzamosan fejlődnek, két éves kor körül azonban döntő változás következik be, a gondolkodás és a nyelv összekapcsolódik, a nyelv teszi lehetővé, hogy egyéni és társas is legyen a gondolkodás.
A kisgyermekek (3-4-5 éves) gondolkodását Piaget „művelet előtti”-nek nevezte, feltételezve, hogy az ilyen korú gyermekek figyelmüket még nem képesek több szempontra összpontosítani (ismert példái a barna gyöngyökre és az átöntött vízre vonatkoztak). Egocentrikusak abban az értelemben, hogy az egész világot saját magukra összpontosítva figyelik, azt nem tudják elképzelni, hogy nézhetnek ki a dolgok mások nézőpontjából. Számukra a látszat és a valóság megkülönböztetése még túl nehéz feladat, ezt Piaget után deVries is bizonyította híres álarcos macska kísérletével.
Gondolkodásukra a transzduktivitás a jellemző, az okot és okozatot összekeverik (piaget-i kifejezéssel gondolkodásuk prekauzális).
Mi az, amire számíthatunk, mi az, amit „tudnak” a 6-7 éves gyermekek? Az önkiszolgálás és a kapcsolattartás területén viszonylag önállóak már, a legfontosabb szükségleteiket önállóan ki tudják elégíteni, felveszik az előkészített ruhákat, önállóan használják a fürdőszobát, a WC-t, képesek megfelelően étkezni, evőeszközöket használni.
Tudnak „viselkedni”, köszönni, beszélgetni gyerektársakkal és felnőttekkel. Érdeklődnek egymás iránt, segítenek is egymásnak, együtt játszanak. Elképzeléseik vannak, kigondolják a tevékenységet, a játékot, és azt végig is tudják vinni. Saját életükkel kapcsolatban véleményt képesek kialakítani.
Nyelvhasználat területén a tökéletes beszédhanghallás, beszédértés a kívánatos, a beszédprodukció területén a helyes ejtés, minden hang tiszta képzése.
Történeteiket, elbeszéléseiket már jellemzi a folyamatosság, bár a logika, a sorrendiség még gyakran hibás.
A beszéd igazodik a beszédhelyzethez, a nyelvtani területen (pl. névmások, névutók, igeidők és igemódok használata is többnyire helyes már) és a szituációhoz való alkalmazkodásban is érzékelhető, csoportos beszélgetésben megfelelően tudnak alkalmazkodni egymáshoz a gyermekek. A folyamatos szókincsgyarapodás eredményeként 6 éves korra a passzív szókincs 8000 és 14000 szó közé tehető.
Ismernek sok tréfás mondókát, kiszámolót, körjátékot, verseket, meséket. A mesehallgatás mellett erre a korra megjelenik a mesemondás igénye is, véleményt is formálnak a mesehősökről, tetteikről, érzelmeikről. Eredményesen próbálkoznak dramatizálással. Önállóan forgatják a képeskönyveket, mesélnek belőlük, értik, hogy a képek mellett szöveg van, ami olvasható. Ez utóbbival megkezdődött az olvasás, az olvasás fogalmának kialakulása, vannak gyerekek, akik már betűket sajátítanak el, sőt, valóban olvasnak.
Képesek tárgyak, személyek, növények, állatok stb. (adott szempont szerinti) összehasonlítására, szétválogatására, sorba rendezésére, csoportba sorolására. Sorozatokat készítenek, összehasonlítanak szóban, megfogalmaznak egyszerű megállapításokat, egyre nagyobb számú relációval vannak tisztában, halmazelemeket összemérnek párosítással, 15-20-ig számolnak, stb.
Ebből a csak néhány szempontra kiterjedő nagyon szűk felsorolásból is kitűnik, hogy amit általában feltételezünk egy iskolába lépő gyermekről, nagyon sok készségterületet, elméleti ismeretet, érettséget, társadalmi tapasztalatot érint, feltételez, s így érthető a gyermekek fejlődésében megmutatkozó egyenetlenség, valamint egy-egy kisgyermek fejlődésében időnként mutatkozó kiegyensúlyozatlanság, diszharmónia.
Az iskolaérettség a személyiség érésének és fejlődésének egy foka, amikor a gyermek az iskolai feladatok megoldására alkalmassá válik, olyan fejlődési szakasz, amelyben a gyermek a képi gondolkodás mellett képes már a fogalmi műveletekre is, amikor az önkéntelen figyelem mellett egyre nagyobb a szerepe a tudatosan irányított, akaratlagos figyelemnek, amikor a gépies memorizálás mellett fontossá válik a logikus bevésés. Szabó Pál így fogalmaz (1978. 6.): „Az érés és a környezet állandó változásban lévő kölcsönhatása révén bekövetkező fejlődése során alakulnak ki a gyermek azon képességei, melyek alkalmassá teszik az iskolai életre.”
Az iskolai munka nemcsak az értelmi erők megfelelő fejlettségét igényli, hanem az új követelményekhez történő minél tökéletesebb alkalmazkodást, a gyerekeknek tudni és akarni kell megfelelni a feladatoknak; pl. jóval hosszabb időn keresztül koncentrálni figyelmét a feladatokra. Vagyis az életkorral kapcsolatos elvárásainkat pontosítanunk kell két nagyon fontos területen, a biológiai és a pszichológiai szempontú felkészültség területén. A felkészültség megszerzésében örökletes tényezők és a környezet nevelő hatása egyaránt szerepet játszik.
A biológiai érettség megfelelő testi fejlettséget jelent, a kisgyermek gömbölyded formáit arányosabb, tagoltabb forma váltja fel, lezajlik az első alakváltozás (kilépéskor
Fontos, hogy a gyermek általános egészségi állapota jó legyen, hiszen a gyakori hiányzások visszavethetik a gyereket a tanulásban.
Szabó (1978. 7.) így fogalmaz: „A pszichikusan iskolaérett gyermekre mindenekelőtt az akaratlagos folyamatok dominanciája jellemző.”
Szociálisan érettnek tekinthető a gyermek, ha képes alkalmazkodni a pedagógusokhoz, más gyermekekhez, a közösségi normarendszerhez.
El kell tudni helyezni magát a csoportban, új szerepeket tanulni, hagyományokat, szokásokat megismerni, elfogadni. Kell, hogy érdekeljék a külvilág, a környezet tárgyai, jelenségei; önkéntelen figyelmen túl tudja akaratlagosan fókuszálni jelenségekre a figyelmét, a koncentrálás mellett megosztani is ezt a figyelmet, amikor szükséges.
Az érdeklődés, a figyelem alapja az új ismeretek befogadásának. A megőrzés az emlékezet fejlettségétől függ.
A gyermek teljesítménye egyéb tényezőkön (pl. képzelet, feladattudat, munkaérettség stb.) is múlik. Ismét Szabóra (1976. 22.) hivatkozom: „Az értelmi fejlettség lényegében abból áll, hogy a gyermek a konkrét, szemléletes tapasztalatok síkjáról eljut az emlékképekkel, majd az elvont fogalmakkal való műveletek végzésének szintjére.”
A gondolkodási műveletek fejlettségének megfelelő szintje mellett elengedhetetlen feltétel a megfelelő beszédfejlettség mind a beszédértés, mind a beszédprodukció területén.
Azok a gyermekek, akiknél valamely vagy több területen jelentős hiányosságokat tapasztalunk, iskolaéretlennek .
A tanulmányait iskolaéretten megkezdő gyermek számára is igen komoly kihívás, nehéz feladat helytállni az iskolában. Új feladatokkal találkozik, új társakkal, pedagógusokkal, megváltozik az időbeosztás, a napirend, a tevékenységstruktúra. Több nehéz követelménynek kell megfelelni ahhoz, hogy eredményes lehessen, meg kell tanulnia írni, olvasni, ismerkedik a számok világával, rajzol, énekel, tornászik, feladati szinte végtelenek.
Ahhoz, hogy valóban helyt is álljon a gyermek, bizonyos biológiai és kognitív fejlődésnek kell végbemennie. A kisiskolás gondolkodása minőségileg más, mint a kisgyermeké. A csecsemőkor végén beindult értelmi fejlődés fokozatos előrehaladásával, halmozódásával szinte más minőségűnek tűnhet a gondolkodása.
Szembetűnő a testi növekedés, erősödés folyamata, nemcsak mozgékonyabbnak látszanak, hanem a nagy mozgásigény rendezettséggel is párosul. Piaget szerint ez már a konkrét műveleti szakasz, még szükséges a tárgy jelenléte, hogy gondolkodni tudjon róla a gyermek.
Olyan konkrét műveletek elvégzésére válik képessé, mint a decentrálás (adott tárgy több tulajdonságának figyelembe vétele), a konzerváció, a változatlanul hagyás, a megfordíthatóság, a kiegyenlítés, a logikai szükségszerűség felismerése.
A problémamegoldás területén történő előrelépés szoros kapcsolatban van az emlékezet fejlődésével. Az emlékezet terjedelmének növekedése mellett tapasztalható, hogy fejlődnek a gyermek emlékezési stratégiái (ismételgetés, szervezés) és a saját emlékezeti folyamataikra vonatkozó tudása.
A személyiség más szféráiban is zajlanak le olyan változások, melyek segíthetik, vagy gátolhatják a gyermeket a tanulásban (pl. a gyermeki egocentrizmus csökkenése, a szociális nézőpontváltás képessége).
Vagyis hosszú az út az óvodából az iskolába, igazi iskolássá válni nem biológiai életkor vagy beiratkozás kérdése, hanem érés, fejlődés, fejlesztés eredménye.
