5.1. A megfigyelés, mint módszer

A megfigyelés mind a hétköznapi, mind a tudományos megismerésben megjelenik. A tudományos megismerésben a megfigyelés „céltudatos, tervszerű, rendszeres, objektív tényeken alapuló észlelés” (Falus, 2004, 125. old.). A pedagógiai kutatásokban a pedagógiai folyamatok közvetlen észlelésén alapul, így a folyamatról teljes, torzítatlan információt kaphatunk (Falus, 2004). A természetes megfigyelés meghatározó jellemzője, hogy a viselkedést úgy vizsgálja, ahogyan az természetesen előfordul, ez esetben a megfigyelő maga a fő kutatási eszköz. A megfigyelő közvetlenül kapcsolatba kerül a megfigyelés tárgyával, illetve a folyamatba a megfigyelő szándékosan nem, vagy kis mértékben avatkozik be. A megfigyelés leíró-feltáró módszer, ok-okozati viszonyok bizonyítására nem alkalmas (Szokolszky, 2004). A megfigyelés lehet kötetlen, mely természetes közegben, hosszú időn keresztül történik. A másik típusba tartozó strukturált megfigyelés során a megfigyelő számára könnyen rögzíthető megfigyelési kategóriák állnak rendelkezésre (Falus, 2004). A strukturált megfigyelés laboratóriumban vagy természetes közegben is végezhető, rejtett vagy nyílt formában. A strukturált megfigyelés sztenderdizált folyamat. A strukturált megfigyelés során a megfigyelő kívülálló, egy előre kialakított rendszer szerint, könnyen feldolgozható jelölésekkel illeti a megfigyelt jelenséget, ezáltal maga a megfigyelés egy objektív folyamat. A strukturált megfigyelés abban az esetben alkalmazható, ha a vizsgálat alapjául szolgáló viselkedés jól körülhatárolható. A strukturálatlan megfigyelés előre meghatározott célok és szempontok alapján, de nem előzetesen kialakított kategóriák szerint történik (Szokolszky, 2004). A megfigyelés során számos rögzítési technika alkalmazható, melyekről Falus (2004) ad részletes áttekintést. A tudományos, pedagógiai és pszichológiai kutatások mellett azonban a komplex gyógypedagógiai-pszichológiai vizsgálati folyamatban rendkívül lényeges módszer.