Skip navigation

Labdagyakorlatok

A labdagyakorlatokat végezhetjük kislabdával, felfújt labdával, különböző súlyú tömöttlabdával. Fontos, hogy megfelelő súlyú és nagyságú labdát válasszunk a gyerekek korának, előképzettségének, és a gyakorlatok jellegének megfelelően.

Amennyiben lehetséges mindenkinek jusson egy-egy labda, ha nem, páronként, esetleg hármasával végezzék a feladatot, felváltva. Tanítsuk meg a labda elkapását is, ne engedjük a szert leesni, mert a guruló labda balesetveszélyes.

A labdákat óra vagy foglalkozás előtt készítsük elő pl.: hálóba, zsámolyba, szekrénytetőbe, bordásfalra, stb.. Fontos, hogy nekünk is legyen labdánk, ne a gyerekek eszközét használjuk a bemutatásokhoz. Igyekezzünk egyforma, azonos súlyú, színű és minőségű labdákat előkészíteni, hogy a tanulók ne válogassanak.

A labdák kiosztása többféleképpen történhet:

  • helyben, pl.: hálóból adjuk a kezükbe,
  • menet közben: a tanulók tőlünk, vagy egy felmentett gyerektől kapják kézbe azt. (Nem igazán jó, ha a gyerekek maguk veszik fel a labdát, mert el kezdenek válogatni, és sok idő telik el feleslegesen.).

Fontos, hogy a kiosztás előtt elmondjuk a gyerekeknek, mit lehet, és mit nem lehet tenni a labdával. (Lehet néhányszor feldobni, nem lehet pattogtatni, rúgni stb.,)

A labda hordmódját is határozzuk meg. Lényeg, hogy egyöntetűen vigyék azt, pl.:

  • bal kézben a hónuk alatt;
  • mélytartásban a test előtt.

A gyakorlás megkezdése előtt hívjuk fel a figyelmet a balesetveszélyre!

Labdagyakorlatokat a következő alakzatokban végeztethetünk:

  • egész távolságnál nagyobb térközre állítva a gyerekeket, nyitott alakzatban;
  • kör;
  • szétszórt alakzatban.

A kéziszergyakorlatoknál, így a labdagyakorlatoknál is szabály, hogy a szakleírásban a kéziszer (labda) helyzetét, és mozgását kell jelölni.

(Pl.: kiindulóhelyzet: terpeszállás, labda mélytartásban

  1. ütem: labdalendítés mellső középtartásba;
  2. ütem. labdaleengedés kiindulóhelyzetbe.)

A gyakorlatok között (bemutatáskor, bemutattatáskor, szóbeli közléskor) a labdákat, különösen a nehezeket, letehetik a tanulók a talajra. Fontos, hogy a labdát nem ledobni, hanem letenni kell, és nem szabad ráülni, ráállni sem!

A szabadgyakorlati alapformájú labdagyakorlatok végrehajtása után lehetőség szerint végeztessünk dobásokat, gurításokat, labdaleütéseket, labdavezetést, átadásokat, lövéseket is.

Tömöttlabdával végzett gyakorlatok előtt célszerű bemelegíteni néhány szabadgyakorlattal.

                                                                                                                                                         

A labdák helyrevitele, lerakása is rendezetten, a kiosztáshoz hasonlóan történjen. Különösen a szabadban tartott foglalkozások esetén feltétlenül meg kell számolni az eszközök számát óra előtt, és óra végén is. (14. táblázat)