IV.3.3.1. Összetevők

Nyelvi összetevő (a továbbiakban: „összetevő”) minden olyan nyelvi elem, amellyel szemben az adott nyelv jólformáltsági feltételeket fogalmaz meg (függetlenül attól, hogy grammatikai vagy metrikai szabályok hozzák-e létre).

Amikor a Jakobson–Lotz-axiomatikát bíráló Horváth Iván a szótagot metrikai kategóriának tekinti, más definícióból indul ki. Táblázatából arra következtethetünk, hogy a szótagot azért sorolja a metrikai összetevők közé, mert metrikai szabályok hozzák létre. (Ezek a szabályok azt határozzák meg, hogy mely fonémák képezhetnek az adott nyelvben hangossági csúcsot, illetve, hogy a hangossági csúcsok milyen távolságra lehetnek egymástól). Horváth Ivánnak tehát igaza van, amikor úgy fogalmaz, hogy „a szótag a köznapi beszédben is metrikai kategória”,[1] amennyiben a beszédhangokat metrikai szabályok rendezik szótagokká, de a metrikai vizsgálat számára ebből a megfigyelésből csak annak belátása következik, hogy a grammatika metrikai jellegű szabályokat is tartalmazhat. Ha egy nyelv grammatikája előírja, hogy a beszédhangok bizonyos szabályok szerint szótagokat hoznak létre, akkor a szótagokat grammatikai kategóriának kell tekintenünk, különben az adott nyelv összes grammatikailag jólformált megnyilatkozását versként volnánk kénytelenek értelmezni.

Tegyük fel, hogy a nyelvi jel egy jelölő és egy jelölt kapcsolatából épül fel, úgy, ahogy Saussure elképzelte (tehát a jelölő a beszédhang pszichikai lenyomataként, a jelölt fogalomként, jelentésként realizálódik). Ebből az következik, hogy a nyelvi jelfolyamnak is két oldala kell, hogy legyen, egy hangzó és egy jelentéssel bíró.

Tegyük fel, hogy a jelfolyam mindkét szintjén léteznek összetevők.

Tegyük fel, hogy a vizsgálandó metrikai hagyomány a következő összetevőkből építkezik. A jelölő szintjén: beszédhang, szótag; a jelölt szintjén: morféma, szintagma, mondat.

Lotz és Jakobson eljárását követve tekintsük most az összetevőket a rendszer primitívjeinek.

A példának tekintett, fiktív versrendszer összetevőinek felsorolása alapján is világos, hogy az összetevők származhatnak a nyelvi jelfolyam csak egyik vagy csak másik oldaláról. Mind a hangfolyamként (ill. ennek pszichikai lenyomataként) felfogott jelölő, mind a fogalomként felfogott jelölt szintjén elkülöníthetők olyan entitások, amelyeknek nincs vagy a versrendszeren belül nem kihasznált a nyelvi jelfolyam másik síkján megjelenő ekvivalense. A jelölő szintjén beszédhangként funkcionáló hangszakasznak a nyelvi rendszeren belül van ugyan jelöltje (fonéma), de a vizsgálat tárgyává tett, versrendszerben a fonéma jelentés-megkülönböztető szerepe nem szerkezeti elem. A beszédhanggal szemben a szótagnak nincs jelölt szintű megfelelője, a fennmaradó három, jelölt szintű összetevőnek (morféma, szintagma, mondat) viszont, ha esetleg van is jelölő szintű ekvivalense, az akkor sem vesz részt a metrikus szerkezetek kialakításában.