II.2.2. Kiadástípusok

Kritikai kiadás: Egy mű, életmű, műfaj összes szövegforrását feltáró, jegyzetelt kiadás, amely a textológiailag legjobbnak ítélt forráson alapul. „1832 előtti szövegek esetében a betűhűség javasolt, a szükséges módosítás, emendálás következetes és részleteiben nyomon követhető legyen. Az 1832 és 1904 közötti szövegekben az írásjegyek az azonos hangértéket jelölő mai formában közölhetők. 1905 utáni szövegekre a mai helyesírási szabályzat vonatkozik. Az egyéni írássajátosságokat, verstani jellegzetességeket minden korszakban fokozottan figyelembe kell venni. Korszakhatárokon áthúzódó életművek esetében egységesen a jellemzőbb írásmód mellett kell dönteni. Kerülendő a szövegváltozatok kontaminációja.”[1]

Magyarázó jegyzetek és szövegkritikai apparátus tartozik hozzá (ld. a szakkifejezések listáját.)

 

Genetikus kiadás: a mű összes fellelhető szövegállapotát tartalmazó kiadás, amely alkalmas egy szöveg keletkezés- és alakulástörténetének bemutatására. Ez esetben emendálásra nincs lehetőség. Két fajtája a vertikális és a horizontális kiadás; célja a befogadó saját, kreatív olvasatainak elősegítése.[2]

Annak szemléltetésére, hogy erre szükség van, József Attila Nyár című versének példáját szeretnénk felidézni.[3] A példa azért különösen látványos, mert egy allegorikus költeményről van szó, amelynek csattanója hordozza a jelentés magvát, amely visszamenőlegesen értelmezi az allegóriát.

Nézzük, hogyan járt el Stoll Béla a kritikai kiadásban!

13. A kép. Stoll Béla kritikai kiadása	13 B kép. József Attila Nyár című verse

„Az első változat 1930 elején, először A Tollban, majd a Makói Friss Újságban, végül Dsida Jenő lapjában, az Erdélyi Pásztortűzben, június 29-én. Ez a ’nemzedéki’ változat.”

Az irodalomtörténész ezúttal picit nagyvonalúan kezelte a variánsokat, de természetesen egy ilyen sok szövegváltozattal rendelkező életművet nem lehet az utolsó.

 Dőlt betűvel kiemeljük az értelmezés szempontjából fontos eltéréseket. (Érdemes a Stoll-féle, javított kritikai kiadás alapján dolgoznunk).[1]

 

Aranyos lapály, gólyahír,

áramló könnyűség a rét.

Ezüst derűvel ráz a nyír

egy szellőcskét és leng az ég.

 

Jön a darázs, jön, megszagol,

dörmög és vadrózsára száll.

A kérges rózsa meghajol –

még karcsu száron ing a nyár.

 

De megvastagszik s hadonász…

Vérbő eper a homokon,

bóbiskol, zizzen a kalász.

Vihar gubbaszt a lombokon.

 

Ily gyorsan múlik el nyaram.

Ördögszekéren hord a szél –

egy pillanat, és odavan,

amit egy nemzedék remél.

                                 

Egy évvel később, 1931-ben a zárlat erősen megváltozik. A változtatást 1930 vége, 1931 eleje közt hajtotta végre, amikor a Döntsd a tőkét kötet számára átírta korábbi verseit.” [2] A mű az új befejezéssel egészen más dimenziót kapott:

 

csattan a menny, és megvillan

elvtársaim: a kaszaél.

 

1934-ben, a Medvetáncban újabb változattal találkozhatunk:

csattan a menny, és megvillan

– dől a zápor – a kaszaél.

 

És végül az utolsó változat (Szabolcsinál adatok nélkül, Szabolcsi, i. m. 254.):

 

csattan a menny, és megvillan

kék, tünde fénnyel fönn a tél.