IV.2.2. Versidomvita

A „nemzeti versritmus” kutatása a 20. században egy kérdés, a versrendszert meghatározónak vélt hangsúly eredete körül bontakozott ki, a vita középpontjában a versritmus nyelvi, ill. zenei eredetének problémája állt. Míg az ún. zenei eredet hívei,[1] Arany János idézett tanulmányából kiindulva a versritmus eredetét a nyelvtől függetlenül működő, elvont képletek megvalósulásában látták, addig a nyelvi eredet szószólói[2] – szintén Arany elméletére hivatkozva – a versritmust a nyelv természetes hangsúlyaiból vezették le.

A „magyar nemzeti versidom” hangsúlyviszonyainak feltárására irányuló, immár több mint százötven éves erőfeszítés kevés eredményt hozott: mind a hangsúly eredetének, mind ütembeli pozíciójának kérdése eldöntetlen maradt.

A vita eredménytelenségének okát a vita tárgyának természetében fedezhetjük fel. A „magyar nemzeti versidom”, néhány alapvonásának (szótagszám, metszet, a metszet, ill. a sorvég határolta beszédszakasz eleje felé található hangsúly) leírásán túl, verstani szempontból, nem vizsgálható, az ennél finomabb értelmezésre törekvő elméletek már olyan jelenségekről kénytelenek állításokat megfogalmazni, amelyek – objektív, tehát metrikai szempontból elemezhető adatok hiányában – csak az értelmező különböző értelmezői hagyományok meghatározta versérzékén keresztül férhetők hozzá.