4.5.4.1. Szökőévek

A szökőévek rendszeres beiktatásával a római solaris naptár pontosabbá vált, mint az egyiptomi. Bevezetése kapcsán eleinte bizonytalanság övezte, hogy honnan kell számítani a „minden 4. év” rendjét. Ismereteink szerint Augustus uralmának idején – a Kr. e. 5., 1. és a Kr. u. 4. évben – három ízben el is mulasztották a beiktatását. Augustus végül úgy rendelkezett, hogy a város alapításától számolt 761. évben – tehát Kr. u. 8-ban –, azután pedig négyévente be kell iktatni a szökőnapot, s így a 4-gyel maradék nélkül osztható évszámok szökőévekké lettek. A szökőévek számítása abból következik, hogy a julianus naptár kiindulása szerint minden év 6 órával hosszabb, mint 365 nap, s ez a többlet alkot 4 év alatt egy további napot. Valójában azonban a tropikus év csak 5 órával, 48 perccel és 46 másodperccel lépi túl a 365 napot, így a naptár minden évben 11 percet és 14 másodpercet fölöslegesen mutat. Ez 4 év alatt csaknem háromnegyed órányi pontatlansághoz vezet, 128 év alatt pedig a fölöslegként mutatott idő eléri az 1 napot. Ha ezt történetesen a március 21-i napéjegyenlőséghez viszonyítjuk, akkor az 128 év elteltével a csúszás következtében már 1 nappal korábban, március 20-án esedékes lesz. A problémát hamar felismerték, és Kr. u. 325-ben a niceai zsinat napirendre is tűzte a kérdés rendezését. Ám mert azt is kiderítették, hogy Augustus idejében 3 alkalommal elmaradt a szökőév megtartása, a Kr. e. 45-ben bevezetett naptár addig eltelt összes 369 évében pedig majdnem pontosan 3 nap lenne a többlet, így a zsinat idején a naptár lényegében teljes egyensúlyban volt, ezért nem született döntés semmilyen változtató beavatkozásról. A következő évszázadok során viszont a rendszerben rejlő hiba tovább érvényesítette torzító hatását.