2.6. Címerleírás

Miről szól ez a fejezet?

Ebben a fejezetben megismerheti a címerleírás szerepét a heraldikában, annak rövid történetét és legfontosabb szabályait.

Tanulási tipp

A címerleírás legjobban akkor sajátítható el, ha önállóan is megpróbál ilyeneket készíteni. A gyakorlást célszerű olyan címerek leírásával kezdeni, amelyeknek elérhető a hivatalos címerleírása.

A címerleírás a heroldok tudásának egyik legfontosabb része volt. Célja, hogy a címer minden elemét olyan pontossággal öntse szavakba, hogy annak alapján a címer elképzelhető, illetve a címerművész által megfesthető legyen. A címerleírásnak azért is volt kiemelkedő jelentősége, mert alapvetően határozta meg és képviselte a címer tartalmát, hiszen azt különböző címerfestők különböző módon festhették meg, illetve sok esetben, többször még magukban a címeradományozó oklevelekben sem került sor – elsősorban valószínűleg anyagi fedezet híján – a címer megfestésére. A címerhasználat jogi alapját mindig a címer szöveges leírása képezte, függetlenül megfestés módjától és stílusától. A hivatalos címerleírással szemben támasztott legfontosabb követelmények:

a címer valamennyi részére és elemére ki kell terjednie,

ezeket megfelelő sorrendben és

megfelelő szakkifejezésekkel,

a lehető legtömörebben kell leírnia, hogy

egyértelmű legyen.

A címerleírás szabályai csak a 19. századra, a tudományos heraldika révén rögzültek. Ezt megelőzően a címerleírást számos területi és műfaji (pl. kancelláriai, költői) sajátosság színezte. Természetesen a címerleírásnak létezett és létezik köznyelvi és nem teljességre törő módja is. A heroldok által a címerleírásra kialakított nyelvezet neve: blazon.

 

A címerlírásnak több iskolája, módszere alakult ki (francia, anglo-norman, német), ezek elsősorban a leírásban használt terminológia aprólékosságában, illetve a címerrészek leírásának sorrendjét tekintve térnek el egymástól. A címerleírás elsajátításához különböző szemléltető ábrák, tananyagok is készültek.

 

 

Johann Christoph Gatterer (1727-1799) heraldikus  Abriß der Haraldik c. műve (1773) a leírás sorrendjét így határozza meg.

 

 

Főszabály szerint a címerleírás sorrendje:

1. címerpajzs,

2. sisak,

3. sisakdísz,

4. sisaktakaró,

5. pajzstartók,

6. egyéb díszek.

Szintén általános szabály, hogy csak az általános, természetes és magától értetődőtől eltérő eseteket kell megemlíteni (kétfejű sas, kétfarkú oroszlán), illetve nem kell részletezni a heraldikai szabályok által nem kötött elemek kinézetét (pl. a sisaktakaró formája), illetve azt sem, ha valami heraldikai alapértelmezés szerinti (jobbra néző címerkép, ötszirmú rózsa, háromlevelű liliom). Az ismétlődő elemeket (pl. címerképet ismétlő sisakdísz) elegendő egyszer részletesen leírni.

 

 

A pajzs leírását a pajzs borításával kell kezdeni, majd fentről lefelé és jobbról balra kell haladni. A pajzs alakját nem kell említeni.

 

 

Természetesen az osztott, összetett, egyesített címerek leírása is hosszabb, bonyolultabb lesz. Az ilyen címerek esetében, az áttekinthetőség érdekében a részcímereket, illetve a címermezőket számozással látják el.