2.1.7.2. Emberalakok

Az emberalakok ábrázolása kapcsán a címerművészek viszonylag korán szakítottak a stilizáltság követelményével. A naturalisztikus ábrázolás elterjedése – ami a magyar címerművészetre különösen jellemző volt – kiemelkedő tudományos jelentősége, hogy ezek az ábrázolások igen gazdag és jelentős forrásértékkel bíró vizuális információt hordoznak a régmúlt korokra vonatkozóan. A részletes fegyver-, vért-, ruha- és tárgyábrázolások számos tudományterületen jól hasznosíthatók. Jó példa erre a Márkusfalvi Máriássi család 16. század eleji címere egy korabeli páncélos fegyverzet igen részletgazdag ábrázolásával.

 

 

Ajánló: További érdekes fegyver(zet)-ábrázolásokat tartalmaz többek között a Bodfalvi Bod (1460), a Muronyi Weér (1509) és a Szentgyörgyvölgyi Bakács (1532) család címere is. Mindezek elérhetők a https://hu.wikibooks.org/wiki/Címerhatározó oldalról, amelyet egy-egy család címerének megkeresésében eredményesen lehet használni.

 

 

A magyar címerművészet – a heraldikai szabályokat sokszor megszegve – az igen elterjedt miniatúraszerű ábrázolásai révén gyakran teljes vadász és harci jelentekkel örvendezteti meg a kutatókat. A címeradományozó oklevelek címerképeit gyakran az udvari íróműhelyben dolgozó miniátorok készítették, sőt Mátyás király uralkodása alatt – és egy ideig még utána is – a Corvinákat illusztráló alkotók keze munkája fedezhető fel a magyarországi címerábrázolásokon. A Kistárkányi család címerén (1434) a család őse véres arccal, az ágyból felverve (éjjeli ruhában, mezítláb) küzd a házra törő farkassal.

 

 

A Dobay család címerében (1519) Dobay Demeter egy vadkant szúr le,

 

 

a Bicskey család címerében (1520) hattyú,

 

 

a Kolozsváry családéban (1603) szarvas elejtése látható.

 

 

A vadászatot ábrázoló címerképek a magyar heraldikában a 16. századtól terjedtek el, hiszen a törökellenes harcok mellett a férfiúi erények (bátorság, erő, hősiesség, ügyesség, állhatatosság, stb.) megnyilvánulására a vadászat szolgáltatta a legjobb alkalmat.

A törökök elleni küzdelem erősen rányomta bélyegét a magyar címerművészetre. A harcok természetes lehetőséget teremtettek a kiemelkedésre, olyan hőstettek végrehajtására, amelyek jutalma nemesi cím és címer adományozása volt. Számtalan olyan címerkép született, amely túl a hadi erények általános megjelenítésén (pl. kivont kardot tartó kar) kifejezetten a törökkel folytatott harcokra utal. A kardra tűzött vagy levágott török fejek ábrázolása (pl. Hajdúdorog, Hajdúnánás, Gáborján települések, a Benke (1573), és a Damokos családok  címerei) mellett némely címer konkrét összecsapást, párviadalt is megörökített.

 

 

Az élő heraldika kora elsősorban a testrészek ábrázolását kedvelte, az egész alakos ábrázolások a hanyatló heraldika korában kerültek előtérbe. Fontos megjegyezni, hogy a heraldikai ábrázolások esetében – a stilizáltság követelményét ellensúlyozandó – fontos volt a pars pro toto, vagyis arész az egész helyett elve. Ez azt jelentette, hogy valamely dolog kis részlete a teljes dolgot képviselte, annak teljes jelentéstartalmát magában hordozta. Az emberalakok ábrázolásának sokféle típusa volt: férfi-nő, gyermek-ifjú-felnőtt-öreg, európai ember-szerecsen-vadember, stb. Emberalaknak számítanak a különböző antropomorf ábrázolások is, pl. angyalok. Az egész alakos ábrázolások testhelyzete a legkülönfélébb lehetett: álló, lépő, térdelő, ülő, lovagló, fekvő, stb. Ruházat szempontjából a főbb típusok: (fél)meztelen, ruhás (számos altípussal), páncélos. Atestrészábrázolások közül a leggyakoribbak: kar, láb, szív, fej, ököl, tenyér. Az ábrázolt végtag lehetett levágott (egyenes záróél) vagy letépett(cafatos záróél).