9.1. Az iskolába lépő gyermek jellemzői
Az óvodáskorra jellemző konfliktusok, érzelmi viharok lecsillapodnak, az ödipális konfliktus lezárul az azonos nemű szülővel való azonosulással. Erős indíttatása van arra, hogy jó legyen, hogy megfeleljen a környezetének, engedelmeskedjen a felnőtteknek. Ekkor még nem épültek be a felnőttek normái, szabályai, értékei teljes mértékben, még az internalizáció elején jár, de a gyerek szabálytudata kialakult, tudatosan törekszik arra, hogy a szabályokat betartsa (V. Binét, 1997).
Az hat-hét éves gyerek fékrendszere már jól működik, képes indulatait, késztetéseit uralni, szükségleteinek kielégítését halasztani, gondolkodásának érzelmi telítettsége csökken. Az önszabályozásnak fontos szerepe van a hatékony tanulásban. Az önszabályozás a gondolkodás és a motiváció területén is hatást gyakorol. Kognitív oldalról befolyásolja a tudás megszerzését, a tanulásról való gondolkodást, a tanulási célok megfogalmazását és a tanulási tervek kidolgozását. Motivációs oldalról hatást gyakorol azokra a gondolkodási, érzelmi és viselkedéses folyamatokra, amelyeken alapul a tanulási szándék és cselekvés irányítása. A feladatvégzés belső motivációja már óvodában megjelenik, amikor a gyermek kitartóan foglalkozik egy-egy feladattal a tevékenység öröméért. Fontos, hogy az óvodában a gyerek érdeklődő legyen, tudjon lelkesedni, alakuljon ki a feladattudata, és ne zavarja a foglalkozást, vagyis érzékeny legyen a többiek igényeire is (Séra és Bernáth, 2004). Az iskolában már elvárható, hogy a gyerek olyan dolgokra is kellő figyelmet fordítson, amelyek számára nem érdekesek, ilyen értelemben jól kell tűrnie az unalmat, azaz a monotonitást (Hajduska, 2008).
A felnőttek elvárásai is megváltoznak a gyerekkel szemben. Nagy hangsúly kerül a követelmények teljesítésére, találkozik a környezet elvárása a gyermek fejlődéséből fakadó igényeivel, (szemben a 3-6 éves korszakkal). Az iskoláskor kezdetén a gyerek engedelmességre törekvése, megfelelési vágya összhangba kerül a környezet új elvárásaival (V. Binét, 1997). A felnőttek elvárásai legtöbbször a gyerek teljesítésével kapcsolatosak. A teljesítmény kezdetben önmagában örömforrás, amit hamar elronthat az iskolai kudarcok élménye. A kudarcok egyre csökkentik a gyerek erőfeszítését és önértékelési zavarokhoz, kisebbrendűségi érzésekhez vezethet (Hajduska, 2008).
A gyerek már nem csak a családi egység részeként tekint magára, hanem különböző csoportok tagjaként, aki más-más pozíciót tölt be az adott csoportban: más helyet foglal el az olvasók vagy a jól éneklők csoportjában (V. Binét, 1997). Már nem elég beilleszkedni, alkalmazkodni a többiekhez, el kell tudni fogadni a szabályokat, a visszajelzések megváltozott stílusát, az osztályozást, a versengést és rivalizálást (Hajduska, 2008).