Gross Domestic Product (GDP)
A bruttó hazai termék egyetlen számadatba próbálja sűríteni a nemzetgazdaság összes teljesítményének pénzértékét. Ez több oldalról is értelmezhető, számítható. A GDP alapvetően:
- a gazdaság szereplőinek összes jövedelme, illetve, más megközelítésben:
- a gazdasági szereplők termékekre és szolgáltatásokra fordított összes kiadása.
A két mennyiség valójában ugyanaz. Hiszen a keletkező jövedelem abból származik, hogy a kínálati oldal szereplői eladnak valamit, ehhez pedig az kell, hogy a kérdéses termékeket, szolgáltatásokat megvásárolják. A GDP vonatkozásában a „nemzetgazdaság” valójában az ország határai által körbevett területen tevékenykedő gazdasági szereplőket foglalja magában. Ideértve tehát az országban tevékenykedő külföldi vállalkozókat, munkavállalókat, de nem számítva az Bundesligában futballozó magyar focistát.
Az egyszerűség érdekében tegyük fel, hogy egy gazdaságban egyetlen terméket – mondjuk kenyeret – állítanak elő. A kenyér előállítása a vállalati szektorban történik, a kenyeret a háztartásoknak értékesítik, s az egyetlen felhasznált erőforrás a háztartások által felkínált munkaerő. A makrogazdasági körforgás reál- és értékfolyamatait az alábbi ábra szemlélteti.
4.1. ábra. A makrogazdasági körforgás
A belső körben a termék és a munkaerő áramlását ábrázoltuk. A háztartási szféra a tulajdonában lévő termelési tényezőket (itt: munka) kínálja fel a termelőknek tényezőhasználati díjak (itt: munkabér) ellenében. A vállalatok a termelési tényezők felhasználásával kenyeret állítanak elő, amelyet a háztartások vásárolnak meg. A vállalatok bevétele – külső kör – ebben az egyszerű modellben két részre oszlik: a vállalkozók kifizetik a munkaerő tulajdonosait, jövedelmük többi része pedig a vállalkozók (ők is a háztartási szféra tagjai) nyeresége. Az alsó kör „kiadásai” így megegyeznek a felső kör „jövedelmeivel”. A vásárlók termékekre költött kiadásai megegyeznek a jövedelmekkel. Ha a vállalatok többlet-munkafelhasználással növelik a kenyértermelést, a munkajövedelmek nőnek meg, ha a hatékonyság javításával változatlan munkafelhasználás mellett növekszik a kenyértermelés, akkor a profit lesz nagyobb. Mindkét esetben ugyanannyival nőnek a kiadások és a jövedelmek.
A vállalatok valójában természetesen nem egy, hanem sokféle termelési tényezőt használnak fel tevékenységük során, s nem egyetlen, hanem számos termékféleséget állítanak elő. A termelési tényezők azonban végső soron mindig a háztartási szféra tulajdonában vannak, a tényezőjövedelmek végső soron mindig a háztartási szféra jövedelmei. A kereslet sem csupán a háztartások keresletének összessége. Nettó keresletet támasztanak rajtuk kívül a beruházó vállalatok, a kormányzat és a külföld is, ha utóbbi esetben a kivitel (export) meghaladja a behozatalt (import). Az alábbi összefüggés jobb oldalán a makrokereslet összetevőit, bal oldalán a GDP-t (Y) találjuk
Y = C + I + G + X – M, ahol
C (Consumption) a háztartások fogyasztási kereslete,
I (Investment) a vállalati szféra beruházásai, beleértve a készletek növekedését; ide soroljuk a háztartások újlakás-vásárlásait is,
G (Government) a kormányzat javak és szolgáltatások iránti kereslete; természetesen ennek nem képezik részét a kormányzat transzferkifizetései,
X (eXport) az export, a külföldieknek értékesített termékek és szolgáltatások mennyisége
M (iMport) pedig a hazai kereslet egy részét lekötő behozatal; ezt az export értékéből le kell vonnunk, hiszen a GDP többi összetevője már tartalmazza a külföldről vásárolt javakat és szolgáltatásokat.
A vállalati szektor jövedelme annyi lehet, amennyit a fenti szereplőknek (a külföldi eladásokat nettó módon számítva) el tud adni, azaz a GDP definíció szerint: Y = YD.
Ez az egyenlet egy azonosság, a nemzeti számlarendszer alapazonosságának is nevezik. Az összefüggés azt sugallja, hogy a GDP-t a makrokereslet egy vagy több összetevőjének emelésével lehet növelni. Egy, az alacsonyabb jövedelműeket érintő jövedelemadó-csökkentés a C, a vállalati beruházások különböző támogatásai az I, a kormányzat növekvő költekezése a G, az export ösztönzése vagy az import fékezése az X – M összetevőre lehet kedvező hatással. Az alaposabb elemzések azonban rámutatnak azokra a problémákra is, amelyek az ilyen, mesterséges gazdaságösztönzési törekvéseket kísérhetik. Az adócsökkentés például szűkíti a kormányzat (egyebek között költekezési) mozgásterét, ahogyan a beruházások adórendszeren belüli támogatásai is. A kormányzati többletkiadások vagy megnövelt adóbevételekből vagy hitelből finanszírozhatók, nem nehéz felfedezni bármelyik megoldás veszélyeit. Az exportösztönzés-importfékezés legismertebb eszköze az árfolyam-politika: minél több forintba kerül egy euró, az exportőrök számára annál jövedelmezőbb a javak külföldi értékesítése, s a hazai felhasználóknak annál drágábbak az importtermékek. Az ilyen árfolyam-politika azonban az infláció bölcsőjét ringatja.