9. fejezet: A digitális nemzedék sajátosságai

Új technika – új világ
XX. század vége, XXI. század első-második évtizede
Eltűnik a kiszámítható világ.
A kockázati társadalmak világa. Megjelenik az ún. „Y”, a „Z” és az „Alfa” generáció.
Két különálló nemzedék jelenik meg: a „digitális bennszülöttek” („Digital Natives”)és a „digitális bevándorlók” („Digital Immigrant”)- Marc Prensky.
Rádió (ötvenmilliós elterjedése)     : 38 év
TV (ötvenmilliós elterjedése)          : 13 év
Internet (ötvenmilliós használók)   :   4 év
iPhone 3 GS (egymillió felhasználó):  3 nap
Az internet kinyitja a világot.
Új kommunikáció.
A valóság és a virtuális világ megkülönböztetése.
A nyilvánosság új formája.
Nem lehet nem pörögni. Nem engedelmes munkaerő: gyakran változik a munkahely.A tudás átalakítása.
A fordított szocializáció. Megnövekedik az új nemzedék egymástól való tanulásának szerepe.
A gyermek és a fiatal radikálisan megváltozik a régebbi korokhoz képest. A „Mai diákok nem azok, akiknek a jelenlegi oktatási rendszert tervezték.” (Marc Prensky)
Az iskola és a tanár nem az egyetlen tudásszerzés helyszíne és képviselője. 

Kihívások és dilemmák:

Az új modern technikák (internet, mobiltelefonok szüntelenül fejlődő termékei, tablet, stb.) látványos terjedéséből, a tudományos felfedezések mai dinamikájából levonta-e már a legfontosabb tanulságait a filozófia, a pedagógiatudomány, illetőleg a gyermekfilozófia?

Ettől alighanem még távol vagyunk. Mindenesetre meggondolásra ajánlhatjuk azt a kiindulópontot, hogy a gyermeki és ifjúi nemzedékek alapvetően változtak (és változnak) meg, amely fejlemények gyökerében kihatnak a gyermekek és fiatalok életvitelére, szokásrendjére, világlátására, kommunikációjára és nyelvhasználatára, kultúrájára, és legfőképpen a szüleihez, az iskolához (tanítóihoz) és kortársközi emberi viszonyaira. Még nem tudhatjuk igazán, hogy miképpen alakul a közeljövőben ez a hármas (családi, iskolai, valamint az egymásközti) kapcsolatrendszer, ám abban bizonyosak lehetünk, hogy a családnak, az iskolának újra kell gondolnia, a gyerekekhez és az ifjúsághoz való eddigi szemléletét, értékítéletét és gyakorlatát. Ez ügyben nagyon sokat tehet a politika (kiváltképpen a család- és oktatáspolitika) valamint a vonatkozó társadalomtudományok (szociológia, pszichológia, pedagógia, szociálpedagógia, szociálpszichológia). És nem utolsó sorban maga a gyermekfilozófia. Ha keveset tesznek, csak növekedni fognak a feszültségek a társadalom és a nemzedék viszonyában. A gyermekfilozófiának mihamarább szembesülnie szükséges és kívánatos azzal a kérdéssel, hogy tudniillik a gyermeki két lerövidül, a gyereknek nincs ideje gyereknek lenni, és elmosódik a határ a gyermek és a fiatal között. A gyermekfilozófiának reagálnia kell a gyermeki létezésben bekövetkezendő (úgyszólván a szemünk láttára zajló) változásokra, és joggal várhatjuk el tőle, hogy markáns, viszonylag gyors válaszokat találjon rájuk.