A GIS módszerek, rendszerek alkalmazásának fő ismérve, hogy egy feladatot a probléma-felvetéstől, az adatbeviteltől kezdve az adatkezelésen, majd elemzésen keresztül egészen az eredmények közléséig egy rendszeren belül tudunk kezelni (13.1. ábra).
Több vélemény szerint is az adatbeviteli és -integrációs munkák a leghosszadalmasabbak, melyek a műveletek 70-80 %-át is kitehetik. A sokféle forrásból származó, térbeliséggel bíró felvételek, táblázatok, térképek, leírások összegyűjtése, szükség szerinti digitalizálása, előfeldolgozása nagyon sok időt igényelhet (13.2 ábra). A cél megfogalmazása, vagy a hiányos mérésekből fakadó térbeli adathiány az archív adatok mellé új terepi méréseket és specifikus adatok felvételezését követelheti meg. Sok esetben csak a rendelkezésre álló bázis alapján lehet dolgozni, amikor az eltérő geometriájú, különböző korú és más-más célból készült adat szintetizálása ad feladatot.
Legfontosabb lépés az adatfeldolgozás, amellyel a lehető legtöbb információt kell kinyer-nünk, hogy minimálisra csökkentsük a tévedés valószínűségét. A kiértékelést elsősorban a térbeli, időbeli, statisztikai vizsgálati szempontok alapján érdemes végrehajtani, melyek a jól ismert GIS módszerek keretében alkalmazhatók (pl. fedvények metszése, képfeldolgozási módszerek, klasszifikáció). A döntéshozók számára létrehozott kimeneti információkkal egy-fajta visszacsatolás adható a valós világ felé.
Az elsőként emlegetett térinformatikai rendszer, a CANADA GIS (CGIS) 1965-től 1975-ig készült és a mai napig használatos . Az agrárgazdasági szempontból értékes, 2.500.000 km2-es földkataszterből hoztak létre egy 1:50.000 méretarányú GIS adatbázist (13.3. ábra). Optimális földhasznosítási mód meghatározása miatt, pl. mezőgazdasági, vadgazdálkodási, föld-használati, rekreációs szempontok szerint végeztek talaj-alkalmassági osztályozást. Közigazgatási adatokkal kiegészítve a rendszer természeti-gazdasági összehasonlításra is lehetőséget ad. Először alkalmazták a vektorizálás, a topológia, a lekérdezés, az átlapolás, a szegmentálás műveletét.
A kanadai rendszerrel egy időben elkezdett, megemlíthető térinformatikai rendszerek: A – Harvard Lab for Computer Graphics and Spatial Analysis keretén belül – SYMAP térképező szoftverek kifejlesztésével fekete-fehér, pontozottan megrajzolt tematikus térképek készültek. A CSIRO Ausztráliára készített el erőforrás kutató-nyilvántartó rendszert. A Minnesota Land Management Information System-ben húsz tulajdonságot tar-talmazó környezeti terhelés szempontú földhasználati térképezést végeztek el 16 ha-os cellákra bontva.
1970. évi népszámlálás során az USA-ban a lakcímeket koordinátákkal látták el, illetve népszámlálási körzetekkel azonosították (DIME állomány). Kódolt utcarészletek szerepelnek benne (balra és jobbra eső tömbök azonosítója, házszámintervallum), ami a mai útvonaltervezés alapja is. Az ESRI a ’80-as években fejlesztette ki az Arc/INFO programot. Az első személyi számítógépen működő, raszter- és vektorkezelő szoftver volt, amely külön kezelte a helyzeti és a leíró adatokat is. Mai változata az ArcGIS az egyik legelterjedtebb szoftver. Jóval kevesebb alkalmazás nevezhető meg Európában. Az 1970-es évektől jellemző a német statisztikai adatbankok térképi alapú információs rendszerré fejlesztése (pl. 1973, München). Hollandiában a városi térinformatikai rendszerek, míg Nagy-Britanniában az alkalmazott kartográfiai GIS alkalmazások a jellemzőek (Oxford Információs Rendszer). Az ingatlan-nyilvántartási példa a svédországi, ahol több millió telket, a hozzá tartozó leíró adatokkal középpont koordináták alapján tároltak. Érdekes földrajzi alkalmazás volt az 1980-as években Bonn tájinformációs rendszere, valamint a Brno GIS. A csehszlovák példa optimális földhasználati tervezés céljából hatszögű modellekben tárolt természetföldrajzi és társadalmi-gazdasági adatokat dolgozott fel. A hatalmas és változékony adatbázissal bíró területek, mint a földmérés, a térképészet, vagy a közműszolgáltatás a hatékony kezelést elősegítő automatizálásban érdekeltek, de maga a digitális adatbázis fontos például a marketing számára is. Az elemzés és modellezés fő területe az erőforrás gazdálkodás és tervezés, míg a távérzékelési alkalmazása iránti igény általá-ban véve növekszik. E területek mindegyikének megvan a maga intézményrendszere; vállalatok, cégek, állami szektor, akadémiai ágazat. Ezek ismeretében törvényszerű, hogy egy világos célkitűzésű nemzeti stratégiára van szükség, amivel:
biztosítható egy stabil állami/intézményi háttér (a magánszféra részvételével),
elkerülhetőek az adatfelvételezési és-feldolgozási párhuzamosságok és hibák,
felgyorsulhatnak az egyesülési folyamatok,
több támogatás nyerhető a fejlesztés, oktatás számára.
A nemzeti térinformatikai politika első megjelenése az 1987-es Chorley-jelentés, amely kimondja, hogy a földrajzi információ kezelése, az állam szerepe. A digitális térképi és nem-térképi adatok használhatóságának növekedése miatt gondoskodni kell az adathozzáférés növeléséről; a nyilvántartások létrehozásáról, a kompatibilitás biztosításáról. A használhatósá-got, a hozzáférést segíti a szabványok fejlesztése és megvalósítása, a jogi szabályozás biztosítása, illetve az oktatási, kutatási programok támogatása is
A térinformatika hazai alkalmazására vonatkozó első komoly lépések az 1992-ben létreho-zott Térinformatikai Nemzeti Projektnek köszönhetőek, amely néhány főbb területre koncentrált:
1. Geodéziai mérési technológia rendelkezésre állása; GPS infrastruktúra kiépítése.
2. Digitális földmérési térképi szabványok és hitelesítési technológiák kidolgozása.
3. Távérzékelés alapú haszonnövény felmérő információs rendszer kialakítása.
4. Az 1:50.000 digitális topográfiai térkép létrehozása (13.4. ábra).
5. Az önkormányzatok számára kötelezően előírt adatok (földhivatali, közmű, területrendezési...) kezelését segítő településirányítási információs rendszerek kiépítése (pl. Győr, Szolnok).
A talán legfontosabb geodéziai, térképészeti feladatok köréhez tartozik a magyar digitális kataszter létrehozása. Az 1981-re létrehozott országos ingatlan-nyilvántartási rendszer digitalizálása, a körzeti földhivatalok térinformatikai rendszerének a létrehozása évekig tartott. Ebben a témakörben említhető meg az 1:100.000-es EOTR térképek digitális változatának az Országos Térinformatikai Alapadatbázis (OTAB) állománynak az elkészítése, mely a köz-igazgatási határokon kívül a vízrajzi és közlekedési hálózatot és a domborzatmodellt is tartalmazza (13.5. ábra). Az OTAB digitális térképi hátteret biztosít, amire a felhasználónak csak saját speciális adatait kell illesztenie. Rövidesen kisebb és nagyobb méretarányú (1:50.000) állományok is bővítették a hazai adatbázist (DTA-50) . Több intézet, hivatal is dolgozott térképészeti szakadatok létrehozásán, elemzésén. Az UVATERV (Út-, Vasúttervező Rt.) a vonalas létesítmények tervezésében, a VITUKI (Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet) a vízépítés és -gazdálkodás területén, míg a VÁTI (Magyar Regionális Fej-lesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.) a regionális tervezésben volt érdekelt. Az alkalmazások sorában külön kiemelhetők a közműnyilvántartás fejlesztései; a MATÁV, a Budapesti Elektromos Művek, a Fővárosi Gázművek példái. A tevékenységek jellege szerinti elkülönítésben már szerepelt tudományos alkalmazásokat tekintve az OMSZ (Országos Meteorológiai Szolgálat), a MÁFI (Magyar Állami Földtani In-tézet) munkáin kívül az oktatás terén, az egyetemeken megjelenő térinformatikai kurzusokat rövidesen követték a különböző szakok, szakirányok (BME-Budapest, JATE-Szeged).
A szervezeti fejlődésnek köszönhetően állami és civil szerveződések, bizottságok, társaságok (Szabványügyi Testület Térinformatikai Műszaki Bizottsága, Magyar Térinformatikai Társaság, stb .) mellett konferenciák (Országos Térinformatikai Konferencia ) és folyóiratok (Térinformatika ) indultak el. Az üzleti életben a kezdeti, magasabb kockázatfelvállalás mellett is számos cég alapult, terjeszkedett (pl. DigiTerra).